Quincy Enunwa 27.900 dolláros büntetést kapott a New York Jets csapatától, amiért kihagyott két orvosi kezelést, ezért pedig eléggé ki is akadt a nyaksérülés miatt IR-en lévő alkapó.
Enunwa twitterre írta ki elégedetlenségét a csapattal szemben, és több fényt vetett a történetre. Az elkapó Veterans Day alkalmából vitte el katona feleségét ebédelni, ezért hagyta ki az egyik kezelést, a másikat pedig otthoni vészhelyzet miatt, ezekről pedig utólag értesítette a csapatot. Azt ő maga is belátja, hogy előre kellett volna szólnia, ettől függetlenül nem érzi fairnek a dolog kezelését, főleg minden más kapcsán, ami a csapat körül forog.
Enunwa azt is elmondta, hogy az orvosok azt mondták neki, hogy 50-50 százalék esélye van a karrierje folytatására. Már ez az egész borzasztóan érinti őt, erre még meg is bünteti a csapat a maximálisan kiszabható összegre, ráadásul nyilvánosan a létesítmény kivetítőin. Enunwa azt is hozzátette, hogy több csapattársa is kiakadt az eset kapcsán és támogatják őt.
Az ilyen büntetések egyébként a főedző feladatköréhez tartoznak általában és Adam Gase ezt a nyilvános taktikát alkalmazta már a Dolphinsál is, így elég egyértelmű, hogy az ő keze van a dologban.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
- A forduló legjobbjai
- Elveszítette kezdő falemberét a Texans
- 4 kérdés a Cowboys-Seahawks csütörtök esti rangadó elé
- Playoff Ranking #12
- Aaron Rogers mégis visszatérhet már idén a pályára?
- Visszavonul DeSean Jackson
- CJ Stroud történelmet írt, Lamar Jackson belépett az 5000-esek klubjába
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
Legutóbbi hozzászólások