A Chargersnek nem igazán jött be egyelőre a Los Angelesbe költözés, és Vincent Bonsignore (TheAthletic.com) információi szerint a franchise jelölt lehet egy londoni költözésre, amivel az első állandó tengerentúli csapat lehetne.
A Chargers elhivatott az LA-be és jövőre az új, 4,5 milliárd dolláros otthonba költözés kapcsán, azonban a szurkolói bázis nincs meg, és ha az NFL megkeresné a csapatot a relokáció ötletével, mindenképp megfontolnák a dolgot, legalábbis Bonsignore információi szerint. Az NFL-nél aggódnak a Chargers Los Angeles-i jövője kapcsán, hiszen a Rams jóval nagyobb bázist tudott kiépíteni magának, míg a Chargers kis stadionja tele van vendég szurkolókkal.
A döntés megkönnyítseképp az NFL akár kifizethetné a 650 millió dolláros relocation fee-t, amivel még tartozik a franchise az LA-be költözésért, illetve át is kerülhetne az AFC Southba vagy az AFC Eastbe – ebben az esetben a Texans átkerülne az AFC Westbe, a Miami pedig az AFC Southba.
Persze sokak szerint a Jaguars Londonba költözése még mindig valószínűbb opció – például eleinte egy 4 meccs Londonban, 4 meccs Jacksonville-ban felállással -, és állítólag Shad Khannak, a Jaguars tulajának előjoga van a költözésre, így tehát előbb neki nemet kellene mondania, és csak utána mehetne a Chargers. A PFT mindeközben arról spekulál, hogy ez a kiszivárogtatott információ arra lehet jó, hogy megkösse Khan kezét és felgyorsítja a Jaguars Londonba költözésének folyamatát.
Ráadásul a Chargers bárhová költözésébe a Ramsnek is bele kell egyeznie, ugyanis 20 éves bérleti szerződést írtak alá a csapatok az új stadion kapcsán, a költségeket figyelembe véve pedig ez sem tűnik egy túl valószínű opciónak.
UPDATE:
Nem megyünk Londonba. Nem megyünk sehová. Kib***ott sokáig tervezünk LA-ben maradni. Ez a egész egy kib***ott bullshit.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
Legutóbbi hozzászólások