Connect with us

Playbook

Lamar Jackson lehet a Patriots kriptonitja

Nagyszerű mérkőzést játszott egymással az AFC két nagyágyúja, ahol végül a Baltimore Ravens hazai pályán vette el a Patriots veretlenségét. A 17 pontos különbség ellenére pár momentumon múlott a mérkőzés, de a Ravens vitathatatlanul megérdemelten győzedelmeskedett. A címben szereplő mondat egyelőre csak egy fikció, de azt a hétvégi mérkőzésen láthattuk, hogy a New Engéand ellen a legnagyobb fegyver egy olyan irányító által vezetett offense lehet, mint Lamar Jackson

Nem feltétlenül azért, mert feltettek 372 yardot, miközben a Patriots eddig átlagban csak 234 egységet engedett mérkőzésenként. Még csak nem is feltétlenül azért, mert ebből 210 yardot a földön tettek meg, miközben a Patriots eddig 85-öt kapott meccsenként és 2014 óta egyszer sem lépte át ellenük senki a 200-at. Sokkal inkább azért, mert ezeket az eredményeket úgy érték el, hogy közben Tom Bradyt és a Patriots támadósort lent tartották a pályáról.

Összesen több, mint 37 percig birtokolták a labdát, miközben a Patriots csak alig 23 percig. Vezettek két 8 percnél hosszabb drive-ot, de összesen négy olyant, ahol legalább 11 playt hívhattak egymás után és folyamatosan égették, falták az időt. Jackson a levegőben ugyan csak 163 yardig és egy touchdownig jutott, de mellette futott 61 yardot és két TD-t is, ami a futójáték remeklése mellett bőven elég volt. Nem csoda, hogy ez a Ravens jelenleg vezeti a ligát meccsenkénti átlagos szerzett pontokban és csak picit lemaradva második yardokban is (futott yardokban tükörsimán első).

A Ravens győzelméhez azonban hozzátartozik, hogy volt több kulcsszituáció is a mérkőzésen, amiket rendre szépen oldottak meg, így jöhetett össze ez a győzelem. Nagyon szépen kavarták a kártyákat, a szimpla külső zónablokkolástól kezdve a power runokon át a read optionökig mindent felvonultattak futójátékban és szépen egészítették ki főleg rövidpasszos játékokkal. Főleg a crossing útvonalak működtek a levegőben, mert emberezés ellen ez hatásos fegyver, de általában kellett egy kis plusz a többi szereplőtől is.

A Patriots mindennel próbálkozott, nem lehet őket megfedni, hogy Jacksonból ne készültek volna, de ez ezúttal kevés volt. Azt régóta tudjuk, hogy a Patriots a liga egyik, ha nem legtöbbet emberező csapata. Lamar Jackson ellen azonban az emberezés öngyilkossággal egyenlő. A vendégek így több ízben is zónázással próbálkoztak és csak a nyilvánvaló, főleg harmadik szituációs játékoknál álltak vissza emberezni – az eddigi átlaghoz képest bő 8 százalékkal csökkentették az emberezéseiket. Ezekre a szituációkra és kulcsmomentumokra láthatunk most pár példát a következő playekben.

A mérkőzés elején a Ravens több fajta futójátékkal próbálkozott, de szinte soha nem volt két ugyanolyan futás. Ebben a példában egy szimpla zónablokkolást láthatunk a támadófaltól, mindenki söpri jobbra a területet, de a képlet korántsem ilyen egyszerű.

 

Ugyanis a fullback Ricard mögött Jackson is megindul oldalra labdával a kezében, és a védőfal bal oldalán álló defensive endet olvassa, aki úgy dönt, hogy a labdát birtokló Jacksonra lép be, így a pálya felső része üresen marad Ingram számára. A támadófal tagjai közül pedig már van, aki a második szintre fel tudott lépni és ki tudta venni a legközelebbi linebackert a képletből.

 

 

Ingram így átjut az első szinten, de a first down azért lesz meg, mert az egész szezonban kiválóan játszó fullback, Ricard felér a második szintre és az érkező safetyt is eltakarítja a területről. A végeredmény egy könnyed first down és pörgő óra.

 

 

[gap height=”10″]

A támadás végén egyébként egy read option futást látunk, ahol Jackson a jobb oldali defensive end szemét figyeli, aki belép a futójátékosra, így Jackson megtartja és könnyedén fut be a célterületre.

A második negyedben ott folytatja a Ravens, ahol az elsőben abbahagyta. Rögtön az első playben megint egy külső zónafutást látunk. Ezúttal Ingram direktbe megkapja a labdát és a támadófal csodálatos blokkolásának köszönhetően egy viszonylag nagy lyukba robbanhat be.

 

 

Megkönnyíti a munkáját, hogy a Patriots emberezik, a pálya felső részén lévő elkapók pedig mindketten go route-ot futnak és messze elvszik az embereiket a play közeléből. Plusz segítség tőlük, hogy mikor a cornerek észreveszik a futást, még akkor is hosszú másodpercekig blokkolják őket.

 

 

[gap height=”10″]

A futójáték alapozta meg a győzelmet a Ravens számára, de sok esetben a passzjáték segítette át őket a nehéz pillanatokon. A harmadik negyedben egy hajtós drive végén James White csökkentette a Patriots hátrányát, a Ravens védelem pedig a seggén vette már a levegőt. Jöhetett volna a fordulópont, mert a Patriots védelem harmadik és hosszú kísérletet erőszakolt ki, így ha itt megcsinálják a játékot, akkor visszakényszerítik a Ravens védősorát a pályára.

A Patriots már-már szokásosan a harmadik kísérletnél emberezik és ezúttal egy spy is figyel Jacksonra és Cover 0-t láthatunk a secondarytől – ami például borzasztóan megazavarta Sam Darnoldot korábban.

 

 

Mindenki megy az emberével, kivéve Jonathan Jonest, aki kicsit hátralép és végig Jacksont figyeli. A Cover 0 hátránya, hogy nincs safety besegítés, az összes secondary tag magára van utalva az emberével.

 

 

[gap height=”10″]

Ketten is lemaradnak azonban, Terrance Brookst megveri Andrews, Gilmore-t (akinek az egyik leggyengébb meccse volt ez a mostani) pedig Seth Roberts. Jackson végül tight endjét választja, aki megcsinálja a kulcsfontosságú harmadik kísérletet.

A drive tehát folytatódik és közel hét perccel később egy másik tight end játékkal ér véget. Ekkor a snap előtt Hayden Hurst mozog keresztbe a támadófal mögött, az embere pedig Devin McCourty lenne. Ő azonban úgy dönt, hogy átadja a túloldalon felálló társának, és ezt mutogatja még a snap pillanatában is.

 

 

Nem elég, hogy kicsit lassan reagál, de még fenn is akad az egyik társán, aki Seth Robertset akarja követni, így jócskán lemarad a támadófal másik végéből keresztezve érkező Nick Boyle-ról. A secondary és linebacker sor nagy része pedig a keresztbe futó Hurstöt figyeli, így esélyük sincs lereagálni a másik TE mozgását. Az eredmény ekkor is egy könnyed TD és 10 pontos (kihagyott extra miatt nem 11) különbség a Ravens javára.

 

 

[gap height=”10″]

A Ravens a sokszínű futójáték mellett rengeteg keresztező útvonalat hívott, amelyek nagyon hatásosak az emberezés ellen, a tight endjeik pedig tökéletesen játszottak. Ez a sokrétű játék azonban nem jöhetett volna létre Lamar Jackson nélkül, aki amellett, hogy a lábaival extra veszélyt jelent, ezúttal nagyon pontos volt a levegőben is. A Ravens nagyon hosszú és hatékony playeket vezetett, így Bradyék sokat voltak lent a pályáról és a Patriots defense is folyamatosan fáradt. Hatalmas győzelem a Ravens számára és Jackson megmutatta, hogy milyen extra dimenziókat képes megnyitni.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!