Lamar Jackson ismét nagyot játszott, hétfő este szinte egymaga semmisítette meg a Ramst. Az öt kiosztott TD mellett a földön is veszélyes volt, 95 yardjának köszönhetően már 1 571 futott yardnál tart karrierje során. Ez az 50. legtöbb valaha egy irányítótól, pedig még csak 18 alapszakaszmeccsen játszott.
Jackson ilyen ütemben 1 274 futott yarddal fejezi be a szezont, ami egy főállású futótól is remek teljesítmény lenne, egy irányítótól pedig nyilván óriási dolog. Ha ez összejön, akkor ő lenne mindössze a második QB a történelemben, aki 1000+ yardot szerez, ráadásul Michael Vick 1 039 yardos rekordjárt is jócskán megdöntené. Az pedig már csak a jéghegy csúcsa, hogy ezzel a teljesítménnyel azonnal a 31. helyen találná magát az örökranglistán és jó eséllyel az MVP-címet is behúzná.
A karrierrekordot egyébként szintén Vick tartja 6 109 yarddal. A 22 éves LJ-nek ilyen ütemben ez meg sem fog kottyanni, sőt, talán ő lesz az első irányító, aki eléri a 10 ezer yardos határt.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
Legutóbbi hozzászólások