A Houston Texans nagyon fontos mérkőzést nyert meg csütörtök este a Colts ellen, így magabiztosan vezeti a csoportot. Megnyugodni azonban még nem lehet, a csoportgyőzelemért folyó verseny még mindig háromesélyes, ráadásul a Titansnek ugyanúgy a saját kezében van a sorsa, mint a Texansnak.
Az 5-5-ös Titans még kétszer játszik a 7-4-es Texansszal, illetve egyszer a 6-5-ös Coltsszal. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a Titans minden meccsét megnyeri, akkor 11-5-tel fejezi be a szezont, a másik két gárda pedig sehogy sem tud 10-6-nál jobb mérleget elérni. Persze ezt könnyebb mondani, mint véghezvinni: a Titans a következő hat hétben még a Jaguars ellen is pályára lép, vagyis négy csoportmeccse lesz, illetve a PO-aspiráns Raidersszel és a Saintsszel is játszik.
A sorsolásokat tekintve egyébként a Coltsnak lesz talán a legkönnyebb dolga, a Titans és a Saints mellett a Bucs-Panthers-Jaguars trióval találkozik még idén, utóbbi három egyaránt hozható. A Texans játszik a Patriots ellen, illetve két kötelezője lesz még a Broncos és a Bucs ellenfeleként – ha utóbbi kettő mellett hozza az egyik Titans elleni meccsét, akkor garantáltan nem végez a csoport második helyénél hátrébb (a Titans ebben az esetben nem előzhet holtversenynél).
Ki gondolta volna Andrew Luck visszavonulása vagy Marcus Mariota padoztatása után, hogy az AFC South lesz az egyik legizgalmasabb csoport a ligában?

Legfrissebb cikkeink
- A Jets három játékost választott a 2022-es draft első körében, mindegyiknek lehívta az opcióját
- Final Mock ’25 – Greg
- FK! Draft Big Board 2025
- A 2025-ös tight end class – A jövő kezdői az NFL-ben
- FINAL Mock ’25 – Chester
- Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Jordan Love Jaire Alexander mellett kampányol
- Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?
- Kik nyerik majd az NFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- Kik nyerik majd az AFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Idén is lesz élő, stúdiós DRAFT SHOW!
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
Legutóbbi hozzászólások
- Newla on Final Mock ’25 – Greg
- Fetyke on FINAL Mock ’25 – Chester
- Kopi3.14 on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Cheetah008 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Ragi on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Csakeztne on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Kopi3.14 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt