Az NFL bejelentette, hogy a Steelers 75 ezer dollárra, Mike Tomlint pedig 25 ezer dollárra büntette, amiért nem tüntette fel Ben Roethlisbergert a második heti sérülésjelentésben, miközben akkor már fájt a könyöke.
A Steelers “nem edzett” státuszt adott Big Bennek annak a hétnek a szerdáján, de azt írták, hogy nem sérüléshez köthető a hiánya. Csütörtökön és pénteken teljes edzésmunkát végzett a jelentés szerint, és semmilyen sérülést nem jeleztek a csapatnál. Aztán a mérkőzésen non-kontakt könyöksérülést szenvedett az irányító, ezzel véget is ért a szezonja.
Lehet, hogy a csereirányító Mason Ruolph buktatta le véletlenül a Steelerst, ugyanis azt nyilatkozta a következő héten, hogy a Patriots elleni vereség után ő már hallotta, hogy problémája van a könyökével Big Bennek.
A Packers pass rusherét, Za’Darius Smitht még szeptember 29-én állították meg a rendőrök gyorshajtásért. Smith csapattársaival, Rashan Garyvel és Kingsley Kekevel utazott haza Chicagóból Green Baybe, mikor egy 60 mérföld per órás helyen 81-gyel kapcsolták le és kis mennyiségű marihuánát is találtak a kocsijában. Ugyan nem büncselekmény kategória, csak szabálysértés, az NFL ettől függetlenül büntetheti a játékost.

Legfrissebb cikkeink
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
- Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Ashton Jeanty fogadkozik, hogy akkora hatása lesz, mint Saquon Barkley-nak tavaly
- Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Új szerződést akar a Raiders kiváló falembere, így kihagyja az edzéseket
- Újabb védővel hosszabbított a Bears
- A jövő sztárjai – Tyler Warren
- Bill Belichick ma 73 éves
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- atis123juve on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Kopi3.14 on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Loosername on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Hát már csak ilyenek ezek a backupok :D

Kitúró Rudi.