Elég sok kisebb, vagy közepes dolog történt a szerdai napon – sérülések, igazolások -, ezeket szedtük most egy csokorba.
Ugyan Bill Callahan ideiglenes főedző nem kötelezte el magát, Mike Garafolo arról számol be, hogy várhatóan Dwayne Haskins marad a Redskins kezdő irányítója a bye week utáni hazai New York Jets elleni mérkőzésre.
Zac Taylor főedző azt mondta, hogy AJ Green a héten visszatér és az idei szezonban először bemutatkozik a pályán. Úgy volt, hogy teljes edzésmunkát fog végezni, azonban aztán a walkthrough után nem érezte jól magát és mégsem edzett, így lehet, hogy várat magára még egy hetet a visszatérése.
Brandin Cooks ezt a hetet mindenképp kihagyja agyrázkódás miatt, és találkozni fog egy erre szakosodott specialistával Pittsburghben – a Rams a Steelershöz látogat -, hogy többet megtudjon az állapotáról. Ez azt jelentheti, hogy hosszabb kihagyás is várhat akár rá.
Hasonló a helyzet Sterling Sheparddel, aki szintén specialistához látogat, és állítólag olyan komoly a baj, hogy akár IR-en is landolhat, amivel ki kellene hagynia a szezon hátralévő részét.
Szintén Giantsszel kapcsolatos hír, hogy a tight end Evan Engram lábfeje nincs rendben, ezen a héten biztosan nem lép pályára, de akár több hét kihagyásra is számíthat. Szerencsére nem úgynevezett Lisfranc sérülésről van szó, mint például Cam Newtonnál, tehát a legrosszabb forgatókönyvet elkerülte.
Az Eagles leigazolta az elkapó Jordan Matthewst, akinek ez már a harmadik turnusa lesz a Sasoknál. Borzasztó a csapat elkapó-helyzete, neki pedig jó kapcsolata van Wentz-cel, ennyi pozitívum lehet vele kapcsolatban.
Az Eaglestől kivágott Andrew Sendejo korábbi csapatánál, a Minnesota Vikingsnál talált munkát.
A Seahawks nemrég kivágta a negyedik körös újonc elkapóját, Gary Jenningst, akit a Dolphins vett fel a waiverről.

Legfrissebb cikkeink
- Nem lesz kész a szezonkezdetre a 49ers fiatal safetyje
- Összesen 57 snapje volt az egyetemen, a Broncos mégis draftolta
- TRADE: Sam Howell a Vikingsé!
- Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- A Buccaneers vitte el a draft legnagyobb és legkisebb játékosát is
- A hetedik kör összes választása
- A hatodik kör összes választása
- Az ötödik kör minden választása
- A negyedik kör minden választása
- A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Breece Hallt nem cseréli el a Jets
- Lawrence Taylor beintett a Giants első körös újoncának
- A draft második napjának nyertesei és vesztesei
- A legjobb elérhető játékosok a 3. napra
Legutóbbi hozzászólások
- ahanem on Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- zunya on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Jani_Kovacs on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Cheetah008 on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Kaqxar on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben