Így vesztegesd el a liga egyik legjobb left tackle-jének a teljes évét – bemutatja a Washington Redskins. Régóta húzódik már a sztori a csapat és Trent Williams között, sokszor beszámoltunk már a fejleményekről, ebből érkezik most egy újabb fejezet, ami már nagyjából a végét is jelenti a sztorinak – legalábbis erre a szezonra.
A Redskins ugyanis Ian Rapoport információi szerint NFI, azaz Non-Football Injury listára tette Williamst, ami két dolgot jelent. Egyrészt a támadófalember így már biztosan nem játszik idén, másrészt a Redskins így nem fizeti ki neki a $6 milliós fizetését a szezon fennmaradó részére. Williams egyébként sem akart pályára lépni, szóval ez a része nem zavarja, és így elkönyvelik teljesítettnek a szezonját, tehát nem tolódik a szerződése plusz egy évet.
Balszerencséjére még mindig van egy év hátra a kontraktusából, így nem távozhat szabad emberként márciusban, csak egy trade esetén. A Redskins a trade határidő előtt az utolsó pillanatban megpróbálta elcserélni, azonban ekkor már senki nem akarta megadni azt az árat, amit kért érte – a Brownsról tudni, hogy nyáron még első kört ajánlott, most viszont már csak azért sem vitte feljebb második körnél az ajánlatát.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
Legutóbbi hozzászólások