Josh Shaw, a Cardinals sérültlistán lévő cornerbackje nem csak az idei évet kénytelen kihagyni, hanem a teljes 2020-ast is, azonban ennek semmi köze a sérüléséhez. A liga ugyanis eltiltotta őt, méghozzá azért, mert NFL-meccs(ek)re fogadott – adott ki erről közleményt a liga.
Az említett közleménye szerint nem találtak bizonyítékot arra, hogy belsős információk alapján fogadott volna Shaw, vagy hogy bármelyik meccset befolyásolta volna, illetve a csapattársai, az edzői vagy más játékosok sem tudtak róla. A cornerback egy vegasi kaszinóban fogadott gimis haverjaival. Igazából a csapat közelében sem volt IR-re kerülése, azaz az előszezon óta. Azt pontosan nem tudni, hogy milyen meccsekre és milyen kimenetelre fogadott a játékos.
Shaw őszinte hibának érzi a történteket, mert félreértett egy Legfelsőbb Bíróság által kiadott határozatot, szóval állítása szerint nem tudta, hogy vét a szabályok ellen – ez nyilván nem mentesíti azok alól.
Ugyan hatalmas hír az eltiltás, ez a pályán nem szól akkorát. Shaw negyedik körös volt 2015-ben, a Bengals után a Chiefsben és a Buccaneersben fordult meg, de sok vizet nem zavart. A legjobb sztori vele kapcsolatban még egyetemi éveihez köthető, amikor azt állította bokasérülése kapcsán, hogy kiugrott második emeleti lakásuk ablakán, hogy a medencében fuldokló unokaöccsét megmentse – később kiderült, hogy hazudott, és azért ugrott ki, mert a rendőrök elől menekült.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások