A Patriots támadófalát sok kritika érhette idén, azonban most megérkezett a felmentősereg. A csapat ugyanis aktiválta IR-ről a bal oldali tackle Isaiah Wynnt – írja Mike Garafolo. A 2018-as első körös játékos a teljes tavalyi évet kihagyta Achilles-sérülés miatt, idén pedig szeptember közepén került sérültlistára lábujj-problémáknak köszönhetően, mindössze 82 snapet tudott játszani a Steelers és a Dolphins ellen összesen, ennyi tapasztalata van tehát a profik közt.
Mégis szinte megváltásként érheti a Pats-szurkolókat ez a hír, ugyanis a helyén játszó Marshall Newhouse 29 nyomást és 6 sacket engedett kilenc meccs alatt, a PFF-nél passzblokkolásban a 46., futásblokkolásban pedig az 56. legjobb értékelést kapta a minimum a snapek felén pályán lévő tackle-ök közt. A Patriotsnál nyilvánvalóan azt remélik, hogy Wynn mindkét aspektusban erősíteni tudja a falat, amivel a teljes offense beindulhat. Garancia persze nincs erre, hiszen a bő egy meccses, 82 snapes minta még nem sokat árult el Wynn tudásából.
A Patriots mindeközben IR-re tette az elkapó és special teamer Gunner Olszewskit, hogy helyet csináljon Wynnek a keretben.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
Legutóbbi hozzászólások