A Carolina Panthers megkezdte az edzőkeresést, először pedig a korábbi Packers-főedzőt, Mike McCarthyt interjúztatták meg ezzel kapcsolatban – jelenti Adam Schefter. Az interjúra a Colts elleni vereséget követően került sor, és természetesen erre volt is lehetősége a csapatnak, hiszen McCarthy jelenleg nem áll egyik NFL-csapat alkalmazásában sem – az ilyen edzőkre még várnia kell a Panthersnek.
McCarthy 125-77-2-es alapszakaszmérleget tudott felmutatni a Packers élén 13 év alatt, a rájátszásban 10-8 volt a mérlege és nyert is egy Super Bowlt a 2010-es szezon végén. Tavaly rúgta ki a Green Bay-i alakulat, és csak egy interjún volt, a New York Jetsnél, azonban idén nem edzősködött sehol.
Ez az egy év egyébként a jelek szerint jót tett neki, ugyanis tanulással és az új irányzatok (pl analitika) megismerésével töltötte idejét, ami mindenképp előnyére válik majd – legnagyobb kritika vele szemben épp az elavult rendszere és stratégiája volt kirúgásakor.
Nem feltétlen őt képzelnénk el elsőre a Panthers élére, és még nagyon a folyamat elején járunk, szóval messzemenő következtetést nem is szabad levonni ebből az egy interjúból.
Személyes vélemény: én őt a Browns élén képzelem el, amennyiben Dorsey-ék kirúgják Kitchenst jövő héten.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások