Connect with us

Hír

A Patriots elől happolt el rúgót a Colts

Nem túl rózsás a Colts rúgóhelyzete, Adam Vinatieri idén 25 mezőnygólból csak 17-et vágott be, ráadásul 28 extra pontból csak 22-t értékesített. Most pedig térdsérüléssel is bajlódik a veterán kicker – a hétvégén erősen kérdéses a játéka, de nem tudni, pontosan mennyit kell kihagynia -, így új arcot kellett behívnia a Coltsnak. Ő pedig nem más, mint Chase McLaughlin, aki a Chargers és a 49ers színeiben hét meccsen 17 mezőnygólból 13-at értékesített, illetve mind a 15 extráját bevágta.

McLaughlint waiverről vette fel a Colts, miután a 49ers kivágta Robbie Gould felépülésével. Nem az indianapolisiak voltak az egyetlenek, akik megpróbálták megszerezni a rúgót, ugyanis a Bills és a Patriots is adott be rá kérelmet, a Colts azonban magasabban volt a prioritási listán – írja Ian Rapoport.

A Patriots így jelen pillanatban rúgó nélküli kerettel rendelkezik, és remélték a csapatnál, hogy megszerezhetik McLaughlint – erre enged következtetni Kai Forbath kivágása, és hogy szerdán kicker nélkül edzett a gárda. A Pats már négy rúgót használt el idén (Gostkowski, Nugent, Folk, Forbath), most vagy egy ötödiket kell elfogyasztani, vagy vissza lehet igazolni Folkot, aki vakbélműtéten esett át.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!