A Saintsnél vizitelt Antonio Brown, ezt több forrás és maga a játékos is megerősítette. Egyelőre még nincs hír arról, hogy kap-e a balhés elkapó szerződést, mindenesetre a csapat most jól beinthet a ligának.
AB teljesen egészséges és kész a játékra, de az állítólagos szexuális zaklatása miatt egyik csapat sem igazolta le azóta, hogy a Patriots kivágta még szeptemberben. Ez az NFL-nek így teljesen rendben is volt, hisz AB-ügye szép csendben háttérbe szorult, lehetett nyugodtan nyomozgatni, nem kellett legalább emiatt a médiával foglalkozni. Most ezt az idilli állapotot teheti tönkre a Saints.
Amennyiben a csapat leigazolja AB-t, döntési kényszerben lesz a liga. A többi franchise azért nem próbálkozott a remek elkapóval, mert több forrás szerint is azonnal Commissioner Exempt listára kerülne: vagyis ugyan nem tiltották volna el a feltételezett tetteiért, de nem is engedték volna játszani. Ez Brown szempontjából nyilván gáz, sőt igazságtalan is valamilyen szinten, így ha a Saints esélyt adna neki, a liga pedig parkolópályára tenné, akkor abból óriási médiacirkusz lenne. Ha pedig nem kerülne Commissioner Exempt listára, akkor a többi csapat helyezne nyomást Roger Goodellékre, hogy hát ezt mégis hogy.
A Saitsnek ugyanakkor nem kell aggódnia: pénzt vagy rosterhelyet semmiképp nem veszít, de kis szerencsével szerez magának egy elit elkapót a PO-ra.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
- A Browns nem árulja el, ki lesz a kezdő irányítója a héten
- Rengeteg a sérült, de a 14. forduló rangadóját ez nem befolyásolja
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 13. forduló
- Derek Carr kezd a Saintsben vasárnap
- FK! Preview #14
- Az arrogáns zsarnok, akiből soha nem lesz újra főedző – a Josh McDaniels-sztori
- Mindenki veszített a csütörtök esti rangadón
- Sean McDermott terroristákat hozott fel követendő példaként
- Poszttraumás amnéziája van a Panthers tight endjének
- A Steelers történelmet írt, de bár ne tette volna
- Justin Jefferson a sérülése ellenére is 1000+ yarddal akarja zárni az idényt
- Robbie Gould visszavonul
- Évi 12 milliós szerződést kapott a Dolphins RT-je
Legutóbbi hozzászólások