Bill O’Brien a hét elején azt mondta arra a kérdésre, hogy pihenteti-e majd játékosait az utolsó körben, hogy mindig úgy mennek ki a pályára, hogy nyerni akarnak. Most nagyon úgy tűnik, hogy a cserékkel akar majd nyerni a Texans a Titans elleni zárófordulós mérkőzésen.
A Houston Chronicle információi szerint ugyanis pihentetni fogja kezdőit a Texans, így többek közt Deshaun Watson, Laremy Tunsil, DeAndre Hopkins és Bradley Roby sem fog pályára lépni a Tennessee ellen, ahol a Titans egy győzelemmel megválthatja jegyét a rájátszásba. A Texansnak még van esélye a harmadik kiemelést elcsípni, azonban ehhez az kell, hogy a Chiefs kikapjon a Chargerstől. Erre viszont már a Texans mérkőzése előtt fény derül majd, így ha a Chiefs esetleg kikapna, akkor változhatnak a pihentetésről szóló tervek.
Ez azt jelenti egyébként, hogy minden bizonnyal AJ McCarron fog kezdeni irányító poszton, 2015 után először – akkor Andy Dalton helyére állt be három meccsre a Bengalsban.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások