Adrian Peterson nagyon messze van a korábbi MVP-formájától, ennek ellenére szép csendben gyűjtögeti a yardokat. Már 14 036-nál jár, ami a hatodik helyre elég az örök-rangsorban, most vasárnap pedig még egy helyet előre léphet.
Peterson mindössze 65 yardra van lemaradva Curtis Martintól, az idei meccsátlaga pedig 60 yard, tehát bőven benne van a pakliban az előzés. A negyedik helyen lévő Barry Sanders már több mint 1000 yardra van tőle, Frank Gore pedig 1250+-ra (és ő még gyűjthet is), tehát a harmadik helyért még komolyan meg kell küzdenie.
AP egyébként korábban azt nyilatkozta, hogy a célja Emitth Smith 18 355 yardos rekordjának megdöntése. Ehhez még 4000+ yard kellene tőle, ami minimum 4-5 év, miközben már most 34 éves. Sajnálhatja, hogy nem olyan strapabíró, mint Gore (és hogy megvesszőzte a fiát), a 2014-es és 2016-os szezonban 1500-200 yard biztos benne maradt, ahogy a Saintshez igazolás sem jött be 2017-ben. Pedig ha valakinek, neki jó esélye lett volna akár a 20 ezer futott yardhoz is.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Megvan az egyetemi rájátszás négyes mezőnye!
- Keenan Allen és Chis Olave is vállalja ma a játékot!
- A Panthersnél az 5. fordulóban már azon gondolkodtak, hogy leültessék Bryce Youngot
- A Panthers három, a Packers egy kezdő védőt aktivált IR-ről
- Lehetetlen helyzetben az egyetemi playoff bizottság
- Love story
- Egy újabb ex-Packer sült fel a Jetsben
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 12. forduló
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
Legutóbbi hozzászólások