Shaq Thompson mostantól többet keres, mint Luke Kuechly, a Panthersnek pedig két olyan linebackere van, aki évi legalább $12 milliót visz haza. A csapat ugyanis bejelentette, hogy négy évre hosszabbított a korábbi elsőkörös Thompsonnal, aki $54,2 millióért írt alá, ebből $16 millió az aláírási bónusz és $28 millió a garantált tartalom. Ösztönzőkkel együtt egyébként $57 millióra rúghat a teljes értéke.
Évi átlagot tekintve ez ugyebár $13,55 milliót jelent, amivel Jaylon Smith elé, az ötödik helyre került a belső linebackerek tekintetében – csak Bobby Wagner, CJ Mosley, Myles Jack és Deion Jones keres nála többet.
A 25 éves Thompson az ötödik éves opcióján játszott idén, és Thomas Davis távozásával kiteljesedett. A szezonban 93 szerelést jegyez, emellé három sack és három leütött passz társul. Öt éve alatt 394 tackle-t, 9,5 sacket, 13 leütött labdát, egy kierőszakolt- és két összeszedett fumble-t szerzett, egyet vissza is hordott TD-re. A PFF-nél idén a 27. legjobbra értékelt linebacker a minimum 50%-ot pályán lévők közül.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
- Újabb mélységekben a Patriots
Legutóbbi hozzászólások