A hétvégén már írtunk arról, hogy állítólag Odell Beckham nem feltétlen akar a Brownsban maradni, azonban az akkori pletykák most kicsit erősebbek lettek, ugyanis Jay Glazer arról számol be, hogy a kiváló elkapó meccsek előtt, sőt közben is odament az ellenfelek játékosaihoz és edzőihez, és azt mondta nekik, hogy szerezzék meg őt a holtszezonban. Glazer volt egyébként az, aki mindenki előtt állította, hogy Beckhamet el fogják cserélni a Giantsből – az insider szerint pedig ha a receiver választhatott volna, akkor nem Clevelandbe költözött volna.
Adam Schefter pedig arról ad tájékoztatást, hogy a Patriots a támadóproblémái ellenére sem fontolgatja, hogy újraigazolja Antonio Brownt. AB bocsánatot kért már a csapattól és mindenki mástól is, ennek ellenére sem gondolkodnak azon New Englandben, hogy ismét leigazolják. Ennek egyik legfőbb oka, hogy Brown nem volt őszinte a csapattal az ellene folyó ügyekkel kapcsolatban. Egyelőre egyébként sem valószínű Brown visszatérése, ugyanis az NFL továbbra sem fejezte be a nyomozását, és ott lóg az elkapó feje felett, hogy ha valaki leigazolja, akkor a liga a “commissioner’s exempt listre” helyezi, meggátolva a pályára lépését. Ez könnyen elhúzódhat a holtszezonig, így továbbra is úgy áll a helyzet, hogy minden bizonnyal idén nem látjuk a kiváló, de problémás elkapót egyik csapat színeiben sem.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
Legutóbbi hozzászólások