Ahogy számítani lehetett rá, a szezon végével repült Freddie Kitchens. A korábbi OC egy évet kapott a bizonyításra, de Jimmy Haslam szerint – bár hálásak a kemény munkáért – semmilyen jelét nem látták annak, hogy a csapat fejlődhetne Kitchens irányítása alatt.
Kitchens nem volt egy könnyű természetű figura, a fél csapat megutálta regnálása alatt, többek között Jarvis Landry, Odell Beckham és David Njoku is panaszkodott rá hol nyíltan, hol burkoltan. Az eredményeket sem szállította, a szezon előtt PO-esélyes csapat 6-10-zel végzett, ráadásul az 1/1-es Bengalstól is sikerült viszonylag simán kikapni a szezonzárón.
Jimmy Haslam egyébként 2012-ben vette meg a Brownst, a következő főedző pedig a hetedik lesz, aki alatta dolgozik – mindeközben a Steelersnek összesen három HC-ja volt az 1970-es AFL-NFL egyesülés óta.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások