A Giants bejelentette, hogy elküldi a főedző Pat Shurmurt, aki két év alatt csak 9-23-as mérlegre volt képes. Ellenben a liga egyik legrosszabb GM-ének tartott Dave Gettleman marad.
Shurmur menesztése nem meglepő, a csapat semmit nem fejlődött az irányítása alatt, egyedül annyi pozitívumot lehet elmondani vele kapcsolatban, hogy őt legalább nem utálták meg úgy a játékosai, mint Freddie Kitchenst a Brownsban. Ami viszont Dave Gettlemant illeti (a teljesség igénye nélkül):
- Ő nevezte ki Shurmurt,
- Elengedte Landon Collinst,
- A legjobban kereső elkapóvá tette Odell Beckhamet, majd elcserélte,
- Leigazolta Nate Soldert top 1 fizetésért, aki óriási bust lett,
- Nem draftolt QB-t az 1/2-es pick-kel 2018-ban (helyette futót választott), idén pedig Daniel Jones 1/6-ra való kiválasztása miatt is sok kritikát kapott,
- Neki köszönhetően játszik Alec Ogletree, a liga egyik legrosszabb linebackere a csapatban évi 11,75 millióért.
Semmit nem javult az irányítása alatt a keret, és nem látszik, ez miért változna a jövőben – a mellényúlásai és az elavult filozófiája (kiemelten fontos a futójáték, a jó védelem alapja a futás megállítása, siettesd az irányítót) ellenére maradt a helyén.
Related TopicsNew York Giants

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
Legutóbbi hozzászólások