Az éjszaka folyamán rendezték az egyetemi foci rájátszásának elődöntőit, amiből kiderült, hogy az első kiemelt LSU és a címvédő Clemson fogja vívni a bajnoki döntőt január 13-án este (magyar idő szerint január 14-én hajnali kettőkor) a Mercedes-Benz Superdome-ban New Orleansban.
Az LSU egészen parádés elődöntőt tudhat magáénak, 63-28-ra verte az Oklahomát úgy, hogy Burrow már a félidőben hét TD-átadásnál tartott, és végül nyolccal fejezte be a meccset az atlantai Mercedes-Benz Stadiumban – ami annyi, mint ahány TD-t dobott idén ugyanebben a stadionban Matt Ryan, vagy több, mint ahány TD-t passzolt a Bengals decemberben. A Clemson pedig egy végletekig kiélezett meccsen verte a második kiemelt Ohio State-et 29-23-ra, a végén egy interceptiont szereztve a saját end zone-jában. Ez volt a Clemson zsinórban 29. győzelme.
Mindkét csapat veretlen egyébként, 14-0-s mérleget tudnak felmutatni idén, ráadásul mindkét gárda a Tigrisek becenévre hallgat. Érdekesség továbbá, hogy minden bizonnyal a 2020-as 1/1-es (Joe Burrow, LSU) és a 2021-es 1/1-es (Trevor Lawrence, Clemson) irányítja majd a feleket.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
Legutóbbi hozzászólások