Az éjjeli teljesítménye után még valószínűbb, közel biztos, hogy az irányító Joe Burrow-t fogja választani a Bengals a 2020-as draft első pickjével, az pedig nem árt, ha van előtte a támadófalban pár korrekt, jó játékos. Ezt próbálja most megoldani a csapat, ugyanis hosszabbított centerével, Trey Hopkinsszal – írja Ian Rapoport. A szerződés három évre szól, ez idő alatt $20,4 milliót kereshet Hopkins.
Hopkins eredetileg draftolatlan volt 2014-ben, majd első évét IR-en töltötte, utána csak a gyakorlócsapatba került, majd tavaly már kezdő volt pár meccset, idén pedig minden meccsen ő adta fel a labdát az adott irányítónak – Daltonnak és Finley-nek is -, habár összesen 28 nyomást és 5 sacket engedett, ami elég soknak mondható.
Összesen 45 meccsen lépett pályára karrierjében, ebből 36-szor kezdőként, és mindhárom belső támadófalember poszton szerepelt már. Szép utat járt be tehát, most pedig végre megkapta a jutalmát teljesítményéért.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #12
- Aaron Rogers mégis visszatérhet már idén a pályára?
- Visszavonul DeSean Jackson
- CJ Stroud történelmet írt, Lamar Jackson belépett az 5000-esek klubjába
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
Legutóbbi hozzászólások