Connect with us

NCAA

2020 National Championship Game – Clemson vs LSU

Az év mérkőzése jön, a várva vár bajnoki döntő, a Tiger Bowl, ahol a 2019-es szezon két legjobb csapata méri össze erejét. A legjobbakról beszélünk, de közel sem azonos a két csapat, messze nem hasonlít a két út, amit idén bejártak. Az egyik oldalon az ország legjobb támadósora, a másikon pedig egy védelem, amely feltartóztathatja azt. Két nagyon különleges csapatról beszélünk, és ahhoz pedig, hogy mindannyian megismerjük, hogyan jutott el idáig az LSU és a Clemson, egy egészen átfogó és különleges beharangozóval kedveskedünk Nektek! És ne feledjétek, a mérkőzést kedd hajnali 02:00-től a Galaxy4 élőben közvetíti!

A két csapat idei szezonja

Az eddigi döntőkről egy remek cikket írt Horváth Gábor, amiben rengeteg mindenre kitért, a két tigrises csapat idei szezonját viszont nem vizsgáltuk még meg közelebbről. Mindkét együttes veretlen, 14-0-s mérleggel zárta az alapszakaszt, majd sikerrel vette az elődöntős megpróbáltatásokat is, de mégis teljesen más utat járt be az egyik Tigers, mint a másik. A LSU szezonja repülőrajtot vett már a második héten, amikor az akkor 9. kiemelt Texas otthonába mentek, majd nagyon meggyőző támadójátékkal magukhoz ragadták a győzelmet és onnantól fogva egyetlen egy pillanatra sem lassítottak le Burrow-ék. Csupán egy meccsre mondhatjuk azt, hogy igazán szoros volt, amikor az Auburn 25 pont alatt tartotta az ország legjobb támadóegységét egy nagyon kiélezett 23-20-as mérkőzésen. Még az Alabama sem tudott olyan akadályt állítani, amit Orgeron csapata ne vett volna sikerrel, és bár voltak szoros pontjai annak a meccsnek is, az Alabama egyetlen egyszer sem volt előnyben, egy-két védelmi megingástól eltekintve, az LSU diktálta az iramot. Azt az iramot, ami a szezon végére csak fokozódott, az SEC döntőjében 37-10-re lépték le a Georgiát, majd első kiemeltként a Peach Bowlban – egy egészen elképesztő első félidő után – 63-28-ra(!!) az országban a negyedik legerősebb programnak vélt Oklahoma Soonerst. Ezzel pedig a hatodik olyan győzelmüket jegyezték, ahol top10-es csapatot múltak felül. Összességében tehát nem sok kérdést hagyott hátra a Heisman-győztes dirigálta offense, a kérdőjeleket inkább a védelem körül kell keresni, de Dave Aranda az év végére alaposan összeszedte a fiait, a sérültek felépültek, ez az egység megérett arra, hogy a csapatot bajnoki címhez segítse.

Az LSU-val szemben a Clemson egy egészen más ívű szezont futott be, ezt némileg betudhatjuk az ACC-konferencia csapatainak erősségének is. A szezon előtt konszenzus első kiemeltként jegyzett Clemsontól mindenki azt várta, hogy veretlenül masírozik végig az alapszakaszon, ami meg is történt, de közel sem volt ez olyan egyszerű. Főleg nem akkor, amikor a North Carolina ellen az utolsó percben 21-20-as Tigers vezetésnél a Tar Heels ráment a kétpontosra. A kísérlet sikertelen lett, a Clemson kimenekült és ez a jelenetsor volt a fordulópontja a csapat szezonjának. Lawrence gyengébben kezdett az elvártnál, de a North Carolina legyőzése után ő is elcsitított minden kétkedőt, és óriási oktánszámon működtette a támadósorát. Gyakorlatilag az Ohio State elleni mérkőzésig nem volt kérdés, hogy veretlenek maradnak, csupán annyi nem volt tiszta, hanyadik kiemeltként végzik majd az alapszakaszt. Az ACC döntőjében a Virginiát 62-17-re lépték le, ezzel bizonyítva, hogy nem lehet kérdés, melyik csapat az Atlantic Costal Conference ura. Ezután jött a várva várt legelső nagy teszt, a Buckeyes ellen, ami egy egészen epikus mérkőzést hozott elénk. Fordulatos, lüktető, eseménygazdag találkozó volt a Fiesta Bowl, ahol a Clemson volt már 14-0-s hátrányban is, azonban a vörös zónás védekezésének és a támadóoldali sztárjainak köszönhetően sikerült felállni és megfordítani a meccset, majd végül megnyerni is azt. Ezzel pedig bizonyították, hogy helyük van a döntőben, a gyenge sorsolás ellenére sem aludtak bele a szezonba és egy nagyon kiegyensúlyozott csapatként várják az LSU elleni csúcsdöntőt.

[gap height=”25″]

LSU Tigers

Azok a futballszeretők, akik csak érintőlegesen értesülnek a college football híreiről, minden bizonnyal a louisianai tigrisek nevével találkoztak a legtöbbször a friss Heisman-győztes és 1/1 várományos irányító, Joe Burrow okán, de nyilvánvaló, hogy a csapat nem kizárólag miatta menetelt makulátlanul a nagydöntőig. Érdemes a többiekkel is megismerkedni!

Támadósor

Burrow felemelkedését már itt az FK!-n is számtalanszor megénekeltük (és a draftig még párszor meg is tesszük), ám őszintén szólva a siker záloga a januárban kinevezett segédedző, Joe Brady, akivel varázsütésre modernizálódott a támadósor. A New Orleans Saintstől érkezett asszisztenssel a stábban nem csak a QB avanzsálódott rögtön szupersztárrá, minden más egység klasszisokat fejlődött. A támadófal 2018-ban a legtöbb sacket engedte az SEC konferenciában, míg ebben a szezonban a liga legjobb OL-jének járó Joe Moore Awarddal jutalmazták őket. Holott az OL coach személye sem változott – maradt James Cregg -, és egyedül a bal oldali guard helyére került be új ember. Mindezt úgy, hogy kimagasló csillag sincs köztük, talán a center Lloyd Cushenberry viszi a prímet ezen a téren, a bal oldali tackle pozícióban Saahdiq Charles és Dare Rosenthal váltotta egymást (Charles-t a főedző ED ORGERON tiltotta el hat meccsre), az LG-knél Adrian Magee és Ed Ingram. A fal jobb oldala a biztosabb pont az RG Damien Lewisszal és az RT Austin Deculusszal fémjelezve, jóllehet Brady nem levette a terhet a vállukról, inkább csak növelte azt, mivel az ő sémájában gyakran csupán az OL öt tagja blokkol. A kulcs az, hogy az irányító hamarabb szabaduljon meg a labdától. Ha mégis muszáj, elsőként a TE Thaddeus Moss segít be, a legendás Randy Moss fia, aki két teljes szezont kihagyott, mielőtt ’19-ben berobbant volna a köztudatba (egyet az NC State-től való transzfer, egyet súlyos sérülés miatt).

A backfield arzenálja pedig egyenesen félelmetes. Az LSU Tigers az első gárda az SEC történetében, mely egy idényben 4000+ yardos irányítót, 1000+ yardos futót és két 1000+ yardos elkapót is felmutathat. Az RB Clyde Edwards-Helaire futásonként 6,55 yardot átlagol, a WR-trió összesen 16 alkalommal jutott egy mérkőzésen 100 yard fölé elkapásokban. Utóbbi terén a Fred Biletnikoff-díjas Ja’Marr Chase nyolc, Justin Jefferson hét, Terrace Marshall egy ilyennel büszkélkedhet. Edwards-Helaire a Patriots és LSU ikon Kevin Faulk reinkarnációja, termetét meghazudtolva pattannak le róla az őt szerelni igyekvő ellenfelei. Faulk ráadásul épp a program atlétikai osztályán dolgozik, napi szinten tudja tanácsaival segíteni a középiskolában még csiszolatlan, mára kiteljesedő futót. A WR szekcióban Chase a legkisebb meglepetés, tőle mióta betette a lábát az egyetem kampuszára, nagy dolgokat várnak (állami bajnok távolugró), nem úgy Justin Jeffersontól, aki két csillagos toborzott volt anno, és igazából bátyja, a 2012-es Alabama ellen elvesztett fináléban irányító Jordan Jefferson révén került egyáltalán Orgeronék látókörébe. Ellenben úgy harcol a labdákért, mint senki más, és ez nem a véletlen műve, a tréner Jack Marucci vezetésével a louisianaiak extra figyelmet fordítanak a papíron nem mérhető tulajdonságok feltérképezésére is.

Védők

Vélhetően van korreláció abban, hogy az offense brillírozásával párhuzamosan a defense teljesítménye hanyatlásnak indult, de ettől még ez nagyon szokatlannak bizonyult az LSU-tól. A koordinátor Dave Aranda sem véletlenül keres 2.5 millió dollárt évente, és úgy tűnik, mire igazán fontos lett, hogy az ő alakulata is kivegye a részét a sikerekből a rekordokat sorra döntögető Burrow-ék pártján, ehhez végre minden alkotóelem a helyére került. Az Oklahoma elleni elődöntőben már azt a védelmet láthattuk, melyet Aranda fizetése és a DBU jelző garantál (három ex-LSU DB került be a 2019-es All-Pro keretbe, és Patrick Peterson nincs is köztük). Hogy a söprögető Grant Delpit mégis elnyerte a legjobb DB-nek járó Jim Thorpe Awardot, eléggé árulkodó, a hype megelőzte pályán nyújtott tavalyi produkcióját, a sérülések is erősen kihatottak játékára. Számára kapóra jött viszont, hogy a CFB utószezonja ennyire el van nyújtva; három hét telt el az SEC döntő után a Peach Bowlig, és további két és fél hétig regenerálódhatott társaival együtt az utolsó felvonásig. Sőt a hat találkozóra felfüggesztett OLB, Michael Divinity is bevethető, a remek nyomásgyakorló szülővárosában fejezheti be egyetemi karrierjét, mindazok után, hogy pár hétig az edzéseken sem vett részt.

A bekkeknél a kezdőben Delpit mellett két másik leendő első körös is megtalálható, a végzős Kristian Fulton és az újonc Derek Stingley Jr. CB-páros. Fulton igazi shutdown cornerként játszott, miközben Stingley állta a sarat, az FBS-ben rá dobtak a legtöbbször az ellenfél QB-i (ebből hat passzt csent el). A gyenge láncszem az FS JaCoby Stevens lehet, Arandának kreatívan kell kihasználnia LB/safety hibridjét, mert borítékolható, hogy Lawrence az ő területét előszeretettel fogja támadni. Az LSU szempontjából probléma, hogy a front nem valami domináns. K’Lavon Chaisson kiváló edge rusher (13.5 TFL és 6.5 sack), a védőfal közepéről azonban hiányoznak a szörnyek (talán az NT Tyler Shelvin kivétel, róla megoszlanak a vélemények). A tehetségbeli hiányt az edzők orvosolják, a HC Orgeron specialitása a DL, ebből a két DE, Rashard Lawrence és Glen Logan sokat profitált. A legtöbb tackle-t az ILB Jacob Phillips jegyzi – a PFF szerint a legbiztosabb szerelő a komplett FBS-ben, csak három elhibázott kísérlet fűződik a nevéhez -, társa Patrick Queen előszeretettel lép hátra zónázni.

Az LSU-Bama beharangozójában említettük, hogy a punter Zach Von Rosenberg 11 évvel idősebb a rúgó Cade Yorknál, és mivel november óta pontosan ugyanannyit öregedtek, illetve az újonc kicker bebetonozta magát a kezdeti bizonytalankodást követően (bár 40 felett pontatlan), a korkülönbség nem redukálódott. Kickoff visszahordásokban országosan 63.-ok, punt returnöknél Stingley Jr.-nak hála huszadikok.

X-faktorok

Ahogy múlt hétvégén az NFL rájátszás újfent bebizonyította, lehet bármilyen jó irányítód, a támadófalak minőségén múlik alapvetően a mérkőzés képe. Hogy az LSU blokkoló ötöse tényleg képes-e ideig-óráig tisztán tartani Joe Burrow mezét, a trófea sorsa múlik rajta, mert a Clemson úgy fog blitzelni, mintha nem lenne holnap (a duo sémák nagyszerű ellenszerei a stuntok, a megtévesztő nyomásgyakorló húzások). A Heisman-díjas zseben kívüli és play-action passzok yardátlagában is listavezető, a címvédő ezek ellen fenomenális az FBS-ben.

Az LSU play-actionjeit Burrow mobilitása és a futó Clyde Edwards-Helaire elkapóként való jártassága teszi halálossá. Sokszor akár első kísérletre is ez a hívás, az RB-ket a bevált módszer szerint 1st downokon tömi az LSU rendesen labdákkal, csak Joe Brady számára ez jelentheti a swing passokat is a tradícionális handoffok helyett. A javuló OL-lel Edwards-Helaire-nek kevesebb kell(ett) blokkolnia, többször mozog be célpontnak mondjuk egy flat route-tal a pálya közepére, ami a mélységi zónákat is megnyitja, növelve Burrow opcióinak a számát, amit egy játék gyors olvasása közben a QB ki is aknáz a védelem lépéseitől függően.

Fordított esetben a louisianai DB-k párharca a dél-karolinai elkapókkal szintén óriási csemegének ígérkezik. A két pozíciós “gyár” találkozására minden megfigyelő, műkedvelő néző előre csettinthet, ám a Sooners ellen beváló, kevésbé kezdeményező, a hátvédsort mélyebben tartó szisztéma nem valószínű, hogy hétfő este is végig működőképes. Amennyiben Rashard Lawrence oldalról oda tud érni Trevor Lawrence arcába, az LSU esélyei jelentősen megnőnek.

[gap height=”25″]

Clemson Tigers

Regnáló bajnokként a Clemsont lehet, hogy nem kell sokaknak bemutatni, de mégis érdemes megnézni, hogy a 2018-es bajnokcsapat miként formálódott az idei szezon során, kiknek a remeklését láthatjuk majd New Orleansban.

Támadósor

Nem is lehetne mással kezdeni a sort, mint Trevor Lawrence-szel, a másodéves szupersztárral, akit már a szezon előtt és most is úgy emlegetnek, mint a 2021-es NFL Draft 1/1-es várományosa. És ezt nem véletlenül teszik, mert a fiatal irányító játéka olyan mértékben fejlett és profi, ami párját ritkítja. A tavalyi szezonhoz képest sokban változott a játéka, sokkal inkább bevonták a futójátékba, értve ezalatt az opciós futójátékot és a direktbe rá hívott megiramodásokat is. Fura látvány, mikor egy 2 méter magas és 100 kilós irányító gazellaként szökdel a védők között, de szokjuk meg ezeket a képeket, mert az LSU ellen is bőven lesz dolga a földön, amellett, hogy óriási bombákkal fogja megszórni az ellenfél hátsó alakzatát. A futójátéknál egyértelműn Travis Etienne-re szegeződik a legnagyobb figyelem, a junior futó egészen elképesztő tehetséggel van megáldva, nagyon gyors, robbanékony és erős játékos, könnyedén tud lejönni szerelési kísérletekről és beletenni még jó pár yardot egy-egy labdacipelésbe. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy kontaktok után 5,2 yardot átlagol kísérletenként (via PFF). Etienne mellett még érdemes néhány szót ejteni Lyn-J Dixonról, aki a második számú futóként nagyon jól állt helyt, amikor a társának nem volt jó napja, könnyedén tudta mozgatni a láncokat.

Van jó néhány kiemelkedő elkapóduó az országban, de mind közül az egyik legelitebb a Clemson Tigersnél keresendő. A harmadéves Tee Higgins és a másodéves Justyn Ross olyan minőséget képviselnek a széleken, amivel nem könnyű harcba szállni. Higgins erre az évre igazi szörnyeteggé nőtte ki magát, nagyon veszélyes célpont a pálya valamennyi szegletén és az 50/50-es labdáknál semmi esélyt nem hagy a cornereknek. Ezek mellett pedig olyan cirkuszi elkapásokra is képes, amik a fizika összes törvényének ellentmondanak. Higgins túloldalán pedig Ross az a játékos, aki nagyon megbízható célpontja Lawrence-nek, 61 elkapásával ő jegyezte a legtöbbet a Clemsonban. Társához mérten kicsit csendesebb szezonja volt, de ne felejtsük el, hogy tavaly, a legnagyobb színpadon mekkorát játszott az Alabama ellen. Nagy kérdés viszont, hogy milyen kettejük egészsége, mert akadtak bőven sérülésekből fakadó problémáik az Ohio State ellen, és arról szólnak a riportok, hogy egyikük sem épül fel 100%-osan a döntőre. Így tehát extra fog kelleni a többiektől, tehát Amari Rodgers, Deiondre Overton és Joseph Ngata is számolhat azzal, hogy elő lesz véve komolyabb helyzetekben. A tight endekről még nem esett szó, itt JC Chalk volt legtöbbet használva idén, de ő is inkább egyfajta blokkoló tight end, viszont eltiltásból már az elődöntőre visszatér Branden Galloway, aki tehetségét tekintve fel tud lépni akkor, mikor igazán szorult a helyzet. Érdekes lesz megnézni, hogy a Run-Pass Option játékokat favorizáló Clemson mennyire veszi elő Gallowayt az ilyen helyzetekben.

A Clemson támadósorának sikere nem csak a skill játékosok minőségében keresendő, hanem a támadófal stabil játékában is. A Jackson CarmanJohn SimpsonSean PollardGage CervenkaTremayne Anchrum ötösfogat az év egyik legjobban teljesítő egysége volt, még akkor is, ha egyenként nem mutattak olyan elképesztően kiugró teljesítményt. A kulcs viszont a stabilitásban keresendő, ami tökéletes alapot nyújtott Lawrence, Etienne és az elkapók remeklésében, mert mind a passzjáték, mind pedig a futójáték során ez az egység bőven az átlag felett teljesített. És óriási feladata lesz a döntőben is a támadófalnak, hiszen az LSU front7-je nagyon tehetséges, vannak kiváló játékosaik, akik adott helyzetekben nagyon nehéz helyzetbe keverhetik Lawrence-t, aki bizony a nyomás alatt azért nem hozott olyan kiváló játékot, mint Burrow a másik oldalon. Elég csak a North Carolina elleni mérkőzésre gondolni, ahol a Tar Heels nagyon kellemetlen helyzetbe hozta a falat és az irányítót is azzal, hogy folyton különböző helyről érkezett a nyomás. Ez pedig kulcs lehet a mérkőzésen, mert ha Lawrence nem tud tiszta zsebből dolgozni, akkor hiába nagy mágus lábon és futtából passzolva, egy egész mérkőzésen keresztül borzasztó nehéz lesz menekülnie és improvizálnia.

Védők

Egyértelműen kijelenthető, hogy az LSU támadósora idén a legnagyobb próbatétel elé néz, mert a Clemson védelme olyan egység, amihez foghatót ebben a szezonban még nem tapasztalt Steve Ensminger (OC) és Joe Brady (passzjátékért felelős koordinátor). A furcsaság pedig az, hogy ez nem is feltétlenül a játékosok minőségében keresendő, hanem Brent Venables zsenijében, aki védőkoordinátorként az ország legkülönlegesebb defense-ét alkotta meg 2019-re. A tavalyi szezon során a mindent elsöprő védőfalról szólt a fáma, ahonnan Clelin Ferrel, Christian Wilkins és Dexter Lawrence a tavalyi draft első körében, Austin Bryant pedig a negyedikben került kiválasztásra. A védőfal tehát egy az egyben kicserélődött, amivel a passzsiettetés stratégiája is homlokegyenest megváltozott. Tavaly a tehetségek hozták a sackeket és a negatív yardos szereléseket, idén pedig a séma az, aminek köszönhetően eredményesen tud működni az egység, ez pedig Venables érdeme, aki a kicsit fakóbb védőfalat nagyon egzotikus blitz sémával támogatta meg, hogy konstans nyomást tudjanak gyakorolni. Ettől függetlenül, érdekes lesz megnézni, hányszor áll majd fel három és hányszor négy falmberrel az egység, illetve ki fog igazán fellépni Logan Rudolph, Tyler Davis, Nyles Pinckney és Xavier Thomas közül.

Ha már volt szó a blitzekről és a nyomásgyakorlásról, akkor mindenképpen ki kell emelni a linebackereket, akik Venables rendszerében nagy szerepet kapnak a passzsiettetés terén. Bár atletikusságban nem világverő sem James Skalski, sem Chad Smith, mégis óriási szerep hárult rájuk az eddigi menetelésben, és ezidáig jól oldották meg a rájuk szánt feladatokat, kiegészülve az egyes szituációkban beugró Jake Venablesszel és Baylon Spectorral. Az igazi ütőkártya viszont nem az eddig felsorolt úriemberek között van, hanem Isaiah Simmons személyében keresendő, aki az egyetemi foci legsokoldalúbb védőjátékosa. Eddigi pályafutása során 200+ snapet töltött el mind linebacker, mind cornerback, mind pedig safety pozícióban, de nem ismeretlen számára a passzsiettetés sem, gyakorlatilag bármilyen feladatot rá lehet bízni, ő meg fogja oldani. Elég csak az Ohio State elleni interceptionjére gondolni, ahol free safety pozícióból indult, olvasta a játékot és ragadta magához a labdát. Ha van játékos, akit nagyra értékel a profi liga, akkor ő az, mert Simmons lehet válasz a modern NFL mismatchjeire, lényegtelen, hogy passzjátékról vagy futójátékról van szó.

Védőoldalon már csak a defensive bakekről nem esett szó, ahol szintén találunk olyan kaliberű játékosokat, akik meccseket határozhatnak meg. A secondary tehetségeket tekintve inkább a széleken erős, ahol a 2020-as draft egyik kiemelkedő cornerbackje, AJ Terrell és az elkapóból cornerré lett másodéves Derion Kendrick dolgozik. Nem kis feladat elé lesznek állítva, hiszen a Chase-Jefferson páros az LSU-tól eddig mindenkit megvert, így hát a clemsoni duónak is lesznek nehéz pillanatai. De mielőtt temetnénk őket, érdemes kiemelni, hogy nagyon stabil munkát láthattunk idén a safetyktől is, akik eredményesen tudnak fellépni a futásnál és jól segítenek be olykor a cornereknek, itt pedig újfent Venablest kell kiemelni, aki jól találta meg, mikor kell K’Von Wallace-hoz, Tanner Muse-hoz vagy éppen a Buckeyes elleni meccset lezáró Nolan Turnerhez nyúlni. Tekintve, hogy az LSU támadórendszere kifejezetten diverz, sokat fogunk látni mindhárom játékosból, hiszen szerepük lesz a földi és légitámadások megállításában is.

X-faktorok

Döntő lesz a mérkőzésen, hogy a Clemson támadóoldalon fogja-e tudni tartani a lépést az LSU-val, tudnak-e olyan mennyiségben pontot termelni, mint az ellenfél. Ennek több módját is választhatják: az egyik lehet a pisztolypárbaj, ahol yard követ yardot és TD követ TD-t, a másik pedig a játék lelassítása azzal, hogy hosszú, jól megkomponált, időt égető drive-okat vezetnek, ezzel pedig kiveszik Burrow kezéből a labdát. Az biztos, hogy a Clemson nem úgy van megtervezve, hogy tudja tartani a lépést egy LSU színvonalú offense-szel, a ponthalmozás csak akkor ment nekik, amikor legalább két kaliberrel gyengébb csapattal néztek farkasszemet. Mert ismerjük el, hogy a Clemson nem találkozott Floridákkal, Alabamákkal és Georgiákkal, akik tényleg egy más szintet képviselnek.

Ahhoz, hogy eredményesen tudjon működni a támadójáték, értelemszerűen Lawrence stabil teljesítménye fog kelleni, ami triviálisnak tűnhet. De itt most egy kicsit másképp kell megfogni az irányító játékát. Lawrence borzasztó jó passzoló, de egyben nagyon veszélyes lábon is, amit ugye bizonyított az előző meccsen is. És ez lehet a kulcs ezúttal is, az a T-Law, aki földön sok gondot okozhat az SEC bajnokának. Láthattuk korábban, hogy milyen veszélyes ő akkor, amikor direkt futásokat hívtak rá, nagyon szereti a draw játékokat, amikor úgy tesz, mintha passzhoz lépne hátra és kicsit késleltetve iramodik meg. Érdekes lesz majd, hogy ezeket a játékokat hogyan szeretné kivitelezni a Clemson, illetve ki fog figyelni az irányítóra, mennyire lesz ez Patrick Queen, Jacob Phillips vagy esetleg az év legjobb defensive backjének megszavazott Grant Delpit feladata. Az LSU részéről az viszont nem fog beleférni, hogy hagyják Lawrence-t a földön kibontakozni, az meg főleg nem, hogy ő több futási kísérleténél is eljusson a harmadik szintre. Mert azzal, ha a játék ezen szegmense tért nyer, értelemszerűen az elkapók is szabadabban dolgozhatnak, akkor pedig bajba kerülhet az LSU hátsó alakzata, tekintve, hogy az ország egyik legkiemelkedőbb passzolója áll velük szemben.

Adja magát a kérdés, hogy mi az eszköze a Clemsonnak arra, hogy megfogja a Burrow vezette passzjátékot. Erre a kérdésre pedig nem csak mi, de nagyjából minden védőkoordinátor keresi a választ egyetemi szinten, hiszen akkor, amikor Joe Bradyék padlóig nyomták a gázt, sose vették le a lábukat a pedálról. Ez pedig rengeteg csapat vesztét okozta 2019-ben. Viszont ha van védelem, amelyik képes arra, hogy megfékezze ezt a támadósort, az a Clemsoné lehet. A kulcs pedig egyrészről Simmons lehet, akire nagy szerep fog hárulni, hogy egyfelől Burrow-t nézze és ne hagyja, hogy földön bontakozzon ki, másfelől, a backfieldről nagyon sokat kimozgó, passzjátékban is veszélyes futót, Clyde Edwards-Helaire-t. Utóbbi azért is fontos, mert ha el akarják venni a nagy játékokat az LSU-tól, akkor legalább két safetyvel kell hátul védekezni, ez pedig felszabadítja a rövid-középső zónákat, ahol Edwards-Helaire gyilkos fegyver lehet. Viszont Simmons ezekben a szituációkban kiváló ütőkártya, ezért is lesz olyan nagy kincs ő abban az NFL-ben, amelyik egyre többet vonja be az agilis futókat a légitámadásokba.

Simmons mellett érdekes lesz az is, hogy hány emberrel igyekszik majd Venables lezárni a pályát, milyen personnelt fog hozni passz szituációkban. Az Auburn Tigers nagyon sikeresen alkalmazta a 3-1-7-es felállást, ahol három falember mellett mindössze egy linebacker és hét defensive back dolgozott egyszerre. A nyomás természetesen nem volt akkora, de az ablakok sem nyíltak olyan tágra Burrow-nak, hogy kényelmesen passzolhasson a célpontjainak. Ha pedig azt nézzük, hogy a Clemson emberanyaga adott-e, hogy ezt lemásolják, akkor azt a választ kapjuk, hogy igen, főleg akkor, ha Simmonsra DB-ként tekintünk. Más kérdés, hogy Burrow idén akkor is nagyon hatékony volt, ha nem volt rajta nyomás, de azzal, hogy hét ember között kell megtalálni a társait, semmiképp sem fog egyszerű helyzettel szembe nézni. Ha pedig három emberrel sikerül odaérni hozzá, az egyenlet csak még tovább bonyolódik. Brent Venables pedig meg fogja oldani, hogy azt a bizonyos egyenletet ne legyen egyszerű megfejteni.

[gap height=”25″]

Érdekességek

  • Az USA-ban a kábeltévés sportcsatorna, az ESPN közvetíti a nagydöntőt, 15 különböző módon. A MegaCast opciók egyike a most debütáló Refcast, ahol játékvezetői szemszögből kommentálják az eseményeket a stúdióba meghívott korábbi zebrák
  • A két iskola hazai pályáját egyaránt “Death Valley”-nek nevezik (született is róla FK-s cikk), az LSU épp azután “vette el/kölcsönözte” a jelzőt a Clemsontól, hogy az 1959-es Sugar Bowlon 7:0-ra legyőzték a narancsos tigriseket. Az 1996-os Peach Bowlon is ők nyertek, utoljára viszont, a 2012-es Chick-fil-A Bowl során a már Dabo Swinney által irányított Clemson aratott diadalt
  • Az LSU-t az ominózus ’59-es Sugar Bowl előtt bajnokká avatták, ezenkívül 2003-ban és 2007-ben ültek fel az NCAA trónjára. Elképesztő egybeesés, hogy utóbbi kettőt is pont a New Orleansban rendezett Sugar Bowlon vitték véghez, sőt a 2011-es elbukott fináléjuk is ugyanitt történt, hogy idén megint akkor jussanak be a döntőbe, mikor annak a “The Big Easy” ad otthont…
  • A mérkőzésre 1000 dollár, azaz kb. 300 000 ft alatt nem is lehet már sehol jegyet kapni, a TicketIQ szerint 2093$ az átlagár

  

(Az LSU-ról szóló részt és az érdekességeket Horváth Róbert szolgáltatta nekünk, a két csapat szezonjáról és a Clemsonról pedig Kovács Bálint írt.)

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások