Mióta a magyar nézők többségének belopta a szívébe magát szeretett sportunk, azóta a New England Patriots uralta a rájátszást és a Super Bowlokat, átírva az ide vonatkozó rekordkönyv szinte minden oldalát. A Patriots előtt a 49ers volt hasonló cipőben, a San Franciscó-i együttes dominálta a Super Bowl rekordokat, hiszen 14 év alatt öt alkalommal tudott diadalmaskodni az együttes, ebből pedig három kiütéses győzelem volt legalább három labdabirtoklásnyi különbséggel.
Amellett, hogy a 49ers csatlakozhat a Patriotshoz és a Steelershöz a 6 gyűrűvel rendelkező franchise-ok közt, Shanahanék visszavehetik a Patriotstól a Super Bowlok során szerzett pontok rekordját is, ezt most Bradyék tartják 246-tal (tették ezt 11 nagydöntő alatt), 25 ponttal van lemaradva a Cowboys (221), majd még kettővel a 49ers (219).
Így tehát az első hely és egy új rekord felállítása teljességgel realisztikus, a 49ers 32,3 pontot átlagolt az utóbbi hat meccsén a rájátszást is figyelembe véve, az alapszakaszban pedig 29,9 pontot átlagolt a csapat (2. legtöbb), mindkettővel meglenne az új rekord. Azt persze tegyük hozzá, hogy a Chiefs ellen mindössze 19,2 pontot átlagoltak az ellenfelek, de ilyen jó támadósorral nem nagyon találkoztak még Andy Reid fiai.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
Legutóbbi hozzászólások