Connect with us

A 7 játékai

A 7 játékai – Előjött Rodgers zsenije, légibombázás Kansas Cityben

Sokan kritizálták az elmúlt években Aaron Rodgerst a playek áthívása és a saját játékok futtatása miatt McCarthy idején, azonban most hétvégén is megmutatkozott, milyen zseni lakozik ebben az irányítóban, és milyen jól működhet egy egymásra építő QB-HC kapcsolat Green Bayben. Mindeközben Kansas Cityben igazi légibombázást tartottak a csapatok, ahogy azt minden semleges szurkoló remélte.  

Seattle Seahawks @ Green Bay Packers

Aaron Rodgers nem játszott túl fényesen ebben az évben, a rájátszásban viszont ismét előjött a zsenije. Hibátlan volt hosszú labdáknál, 10-ből 7 harmadik kísérletet megoldott passzolásból, köztük voltak egészen kiváló dobásai is. Azonban a zsenije nem csak itt mutatkozott meg, hanem “a pályán kívül” is. Mind a három alábbi játék elsősorban ezt mutatja meg, persze amellett, hogy tökéletes labdákat is osztott ki Davante Adamsnek, aki szintén parádézott a meccsen.

[gap height=”10″]

Az első kiválasztott playnél a védelem Cover 1-ben áll fel, tehát egy hátsó safety közepén, egyébként emberfogás, illetve megy a blitz is. A zsebben 6v6 a felállás, meg is oldja a feladatát a fal (és Jones). Sokkal érdekesebb viszont, mi történik a képernyő alján az útvonalkombinációval.

Manapság elég gyakran használt kombináció a fenti, amit legtöbben “Rub”-nak szoktak nevezni. A koncepció lényege, hogy a keresztező elkapók egyike (általában a slotból induló) pont akadályozza az “alatta” elfutó elkapó emberét, így a slantet futó WR (jelen esetben Adams) üresen kapja középen a labdát és megiramodhat utána.

Úgy tűnt, ezt csinálja a Packers, ezt pedig a védők is észrevették a mozgásukból következtetve és valószínűleg nem is működött volna a dolog hibátlanul. Azonban a Packers tett egy zseniális csavart a történetbe. Mindkét elkapó megállt a kombináció közepén és mégsem keresztezték egymás útvonalát, a slotból induló játékos visszavágott középre, Adams pedig megfordult és az endzone sarka felé vette az irányt.

A védőknek fogalmuk sem volt, mi a helyzet, átadják-e egymásnak az elkapókat, vagy sem (alapvetően emberezés volt, de legtöbbször megvan a védők opciója, hogy ilyen esetekben átadják az elkapókat egymásnak). Itt és ilyen gyorsan nem tudták eldönteni, mi legyen, kivitelezni pedig végképp nem sikerült egyik megoldást sem, látható a zavarodásuk a play közben.

Amikor Rodgers eldobja a labdát, Adams már előnyben, még ha ez a pillanatfelvételen nem is látszik, ő lendületből érkezik, védője pedig esélytelen tartani vele a lépést. Rodgers tökéletes passzt oszt ki, TD.

Azt pedig mindenképp ki kell még emelni, hogy Matt LaFleur a meccs után elmondta, hogy Rodgers ötlete volt hét közben ez a “fake rub” játék, amit használt már korábban a csapat, az irányító pedig úgy gondolta, ez most kiválóan fog működni. És így is volt. Itt dicsérjük meg az összhangot főedző és veterán irányító közt, ilyen az, amikor harmónikusan működik egy kapcsolat.


A cikk folytatódik! Havi ~930 forintért több tucat extra cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz. Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások