Connect with us

A 7 játékai

A 7 játékai – Előjött Rodgers zsenije, légibombázás Kansas Cityben

Sokan kritizálták az elmúlt években Aaron Rodgerst a playek áthívása és a saját játékok futtatása miatt McCarthy idején, azonban most hétvégén is megmutatkozott, milyen zseni lakozik ebben az irányítóban, és milyen jól működhet egy egymásra építő QB-HC kapcsolat Green Bayben. Mindeközben Kansas Cityben igazi légibombázást tartottak a csapatok, ahogy azt minden semleges szurkoló remélte.  

Seattle Seahawks @ Green Bay Packers

Aaron Rodgers nem játszott túl fényesen ebben az évben, a rájátszásban viszont ismét előjött a zsenije. Hibátlan volt hosszú labdáknál, 10-ből 7 harmadik kísérletet megoldott passzolásból, köztük voltak egészen kiváló dobásai is. Azonban a zsenije nem csak itt mutatkozott meg, hanem “a pályán kívül” is. Mind a három alábbi játék elsősorban ezt mutatja meg, persze amellett, hogy tökéletes labdákat is osztott ki Davante Adamsnek, aki szintén parádézott a meccsen.

[gap height=”10″]

Az első kiválasztott playnél a védelem Cover 1-ben áll fel, tehát egy hátsó safety közepén, egyébként emberfogás, illetve megy a blitz is. A zsebben 6v6 a felállás, meg is oldja a feladatát a fal (és Jones). Sokkal érdekesebb viszont, mi történik a képernyő alján az útvonalkombinációval.

Manapság elég gyakran használt kombináció a fenti, amit legtöbben “Rub”-nak szoktak nevezni. A koncepció lényege, hogy a keresztező elkapók egyike (általában a slotból induló) pont akadályozza az “alatta” elfutó elkapó emberét, így a slantet futó WR (jelen esetben Adams) üresen kapja középen a labdát és megiramodhat utána.

Úgy tűnt, ezt csinálja a Packers, ezt pedig a védők is észrevették a mozgásukból következtetve és valószínűleg nem is működött volna a dolog hibátlanul. Azonban a Packers tett egy zseniális csavart a történetbe. Mindkét elkapó megállt a kombináció közepén és mégsem keresztezték egymás útvonalát, a slotból induló játékos visszavágott középre, Adams pedig megfordult és az endzone sarka felé vette az irányt.

A védőknek fogalmuk sem volt, mi a helyzet, átadják-e egymásnak az elkapókat, vagy sem (alapvetően emberezés volt, de legtöbbször megvan a védők opciója, hogy ilyen esetekben átadják az elkapókat egymásnak). Itt és ilyen gyorsan nem tudták eldönteni, mi legyen, kivitelezni pedig végképp nem sikerült egyik megoldást sem, látható a zavarodásuk a play közben.

Amikor Rodgers eldobja a labdát, Adams már előnyben, még ha ez a pillanatfelvételen nem is látszik, ő lendületből érkezik, védője pedig esélytelen tartani vele a lépést. Rodgers tökéletes passzt oszt ki, TD.

Azt pedig mindenképp ki kell még emelni, hogy Matt LaFleur a meccs után elmondta, hogy Rodgers ötlete volt hét közben ez a “fake rub” játék, amit használt már korábban a csapat, az irányító pedig úgy gondolta, ez most kiválóan fog működni. És így is volt. Itt dicsérjük meg az összhangot főedző és veterán irányító közt, ilyen az, amikor harmónikusan működik egy kapcsolat.


[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Adams második TD-je kapcsán nincs értelme a teljes játékot elemezni, így ezt csak bónuszként hozom a két elemzendő közé. Rodgers és Adams a félidőben beszélték meg ezt a játékot, és Matt LaFleur hallgatott is játékosaira, és behívta a playt. Nagy ördöngősségről azért nincs szó, egyszerűen egy double move az egész, csak valószínűleg a QB-WR páros az első félidőben látott valamit a Seahawks védekezésében, amiből rájöttek, hogy ez működni fog.

És működött is. Adams eladta a deep crosser útvonalat, majd megállt és élesen kifelé vágott, így teljesen üresen is maradt. A TD-hez pedig már az elkapó zsenialitására volt szükség az elkapás után.


És akkor kanyarodjunk rá a harmadik játékra, ami nagyban hozzájárult a meccs eldöntéséhez. Harmadik és 8 a szituáció, ha nem sikerül, akkor két perce lesz a Seahawksnak támadni a győzelemért.

[gap height=”10″]

Rodgers átküldi tight endjét a bal oldalról a jobbra, és látja, hogy megy vele egy védő, tehát tudja, hogy emberezés van. Ez ellen pedig tökéletesen működik a slot fade játék, ezt láthatjuk most is.

A mostanában nagyon sikeres slot fade játék lényege, hogy a szélső elkapó befelé futja útvonalát, ezzel viszi magával a szélső cornerbacket, helyet hagyva a szélen. A slotból induló WR, jelen esetben Adams pedig épp ezt a területet játssza be, ide megy az útvonala.

Adams megveri Ugo Amadit, Rodgers tekintetével középen tartja a safetyt, majd egy tökéletes labdát dob épp elkapója kezébe, hogy még csak le se kelljen lassítania. Hibátlan kivitelezés egy ilyen fontos pillanatban.

Adams a meccs után elmondta, hogy Rodgers a line of scrimmage-en változtatta meg a játékot, miután látta, hogy emberezés van. Sokan kritizálták a Packers irányítóját, hogy a saját játékait játszatja és áthívja a playeket, na hát ilyenkor egyetlen szurkoló sem bánja ezt.

Houston Texans @ Kansas City Chiefs

A másik mérkőzésen a Kansas City Chiefs a playoffok történetének egyik legnagyobb fordítását mutatta be vasárnap és tulajdonképpen könnyedén nyert a Houston Texans ellen. A mérkőzés elején a védelem rögtön benézett egy hatalmas játékot, de utána már megbízhatóan lassította le Watsonékat. A támadósor pedig az első pár elejtett labdákkal tűzdelt drive után már ellenállhatatlan volt.

[gap height=”10″]

A mérkőzés első támadását a Texans vezette és szépen haladt előre. Nagyjából a félpályánál tartottak, amikor snap előtt a támadósor bal oldalán egymás mellé állt fel három elkapó is, úgynevezett bunch formationbe. Fuller kicsivel Stills és Hopkins mögött, ez ideális felállás, hogy két receiver utat nyisson valahogy a harmadiknak. A védelem elég erősen futásra rendezkedett be, először Cover 1-nek tűnik a hívás, de aztán Sorensen is közelebb húzódik a boxba, így a pálya hátsó közepe teljesen üresen marad. A cornerek az elkapókkal szemben állnak fel.

A snap után Watson balra fordul, Fuller pedig lateral mozog, előtte a két társa előre indul, látszólag blokkolni és teljesen úgy néz ki hogy egy bubble screen játékot hívott a Texans. Egyrészt tényleg minden jel erre utal, másrészt a Houston pár játékkal ezelőtt tényleg hívott egy screent kísértetiesen hasonló formationből. Sorensen így rögtön megindul Fuller irányába. A gond az, hogy a pálya felső részén helyet foglaló Ward is úgy érzi, hogy Fuller az ő embere/zónájában van, így ő is lendületet vesz.

Nehéz megítélni, hogy ki hibázik igazából, mert Sorensen korábban megindul, mint Ward, amiből azt feltételeznénk, hogy az ő felelőssége volt az a zóna, de Ward is látszólag lazán engedi el Stillst, mintha arra számítana, hogy hátul biztos van besegítés. Ebben a hibában biztos közrejátszott, hogy Sorensen csak egy mérkőzéssel ezelőtt kapott nagyobb szerepet a kezdő védelemben, mert Juan Thornhill sérülést szenvedett.

Egyébként azt is nehéz megítélni, hogy a Texansnak valóban ez volt-e a hívott játéka, mert lehet, hogy Watson csak azután döntött Stills mellett, hogy látta, hogy a coverage teljesen összeomlott és Stills üresen van.

A kezdeti sokk után a Chiefs megérkezett a mérkőzésbe és Hardman jó visszahordását kihasználva gyors touchdownt szerzett. A Texans alapvetően arra rendezkedett be, hogy Hillt és a vele együtt a nagy játékokat kivegyék az egyenletből (általában mély safety segítséggel), de ennek egyrészt az lett az eredménye, hogy Kelce karriernapot tartott, másrészt a többiek is sokszor maradtak egy-az-egyben üresen. Ráadásul a Texans rengeteget emberezett, ami nagyjából elfogadható is lenne Mahomes ellen, de nem ilyen gyenge képességű CB sorral.

[gap height=”10″]

Az első TD Mahomes és Reid jó playdesignját dicséri. Damien Williams először elkapóként áll fel, de aztán Mahomes jelzésére visszatér a backfieldre. Ezzel csak az a gond a Texans számára, hogy a vele szemben álló linebacker nem követi végig, csupán a támadófal másik végéig húzódik beljebb. A többi védő emberezik, egy safety pedig mélyen hátul marad és elsősorban Kelcere és Hillre figyel.

A snap indítása után már látszik, hogy Williams útvonalra megy, így a boxból két linebacker is megindul abba az irányba, de az egyikük túl messze volt a snap előtt, a másik LB pedig teljesen fennakad Kelcén és a blokkján. A safety nem kapcsol időben, mert először felméri, hogy Kelce irányába kell-e segítség, majd egy pillanatra Hill felé is kinéz, így mire megindul, már jócskán el van késve.

A zűrzavart az is bonyolítja, hogy Kelce seam útvonala mellett Watkins egy crossing route-tal szintén hozza a pálya közepe felé az emberét, így egyszerre több Texans védő is akadályba ütközik, Williams útjából viszont mindenkit eltakarított a Chiefs.

Ebben a playben is azt használja ki a Chiefs, amit szinte egész meccsen. Egyszerre nagyon nehéz Hill és Kelce ellen is védekezni, ha pedig a safety besegítésed elhasználod, akkor egy jó playcallal biztos, hogy mattot ad Andy Reid és legénysége.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!