Jay Glazer arról számol be, hogy a Los Angeles Chargers “továbblépett” és elengedte a 38 éves irányítót, Philip Riverst. Nyilván ez nem hivatalos még, hiszen majd március közepén lesz csak szabadügynök Rivers, de ezt a hírt megelőzően sem úgy álltak a dolgok, hogy a veterán QB maradni fog LA-ben.
Rivers népes családjával nemrég Floridába költözött, ez is eléggé árulkodó volt a jövőjével kapcsolatban, illetve a Chargers general managere, Tom Telesco sem épp úgy beszélt irányítójáról, mint akit meg fog tartani. A Chargersé idén az 1/6-os pick, és nem nehéz elképzelni, hogy QB-t válasszon a csapat (például a Senior Bowlon kiválóan teljesítő Justin Herbertet), illetve ezen kívül a szabadügynök piac is meglepően sokoldalú lesz veterán opciókat tekintve.
Úgy tűnik tehát, hogy az új stadionba új irányítóval is érkezik majd a csapat, remélve, hogy ő majd megtölti a székeket a nézőtéren.
Rivers 228 meccsen lépett pályára a Chargersben 2004 és 2019 között, 7591 passzt indított el, amiből 4908 talált célba (64,7%), franchise rekordot jelentő 59.271 yardot passzolt, illetve 397 touchdownt dobott 198 inteception kíséretében. A csapatnak 123-101-es győzelmi mutatója volt Riversszel a volán mögött. Igazi klublegenda, még ha nem is bánik úgy vele a gárda a távozásakor.
(Ian Rapoport mindeközben arról számol be, hogy a Chargers egyelőre nem döntött Rivers sorsáról és akár rárakhatja a franchise taget.)

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
Legutóbbi hozzászólások