A Titans egy végletekig szoros meccsen 20-13-ra legyőzte a Patriotst, a Texans pedig 16-0-s hátrányból fordított a Bills ellen, így Ravens-Titans és Texans-Chiefs mérkőzéseket rendeznek az AFC-ben a rájátszás következő körében. A fogadóirodákat ugyanakkor nem nyűgözte le a győztesek mutatott játéka (nem meglepő), a divíziós körben toronymagasan a hazai csapatokat tartják esélyesnek:
- A Ravens 9,5 pontos, míg
- A Chiefs 8 pontos favorit.
A Ravens idén átlagosan 15,5 ponttal verte meg az ellenfeleit, a legutóbbi öt meccsen pedig egyedül a 49ers ellen nem sikerült hoznia a fogadóirodák elvárásait, cserébe viszont a Browns elleni legalább 10 és a Jets elleni legalább 17 pontos győzelem is simán jött.
A Chiefs átlagosan kilenc ponttal győzi le az ellenfeleit, ráadásul idén már egyszer kikapott a Texanstól hazai pályán 24-31-re, így kicsit merésznek tűnik a nyolc pont. Andy Reidék mellett szól azonban, hogy az elmúlt öt meccsen rendre hozták a spreadet, ami ráadásul háromszor is legalább 9 pontos volt.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
A Chiefs okozhat meglepetést, a Ravens-t viszont nem veri el senki az AFC-ben.
Azért jobban örültek volna a Texansnak szerintem. Az első Browns meccsen is szét lett futva a védelem. Remélem nem fordul elő megint.