Dan Snyder tulajdonos úgy kezdte újévi, Ron Riverát kinevező sajtótájékoztatóját, hogy “Boldog Hálaadást”. Innen természetesen már csak felfelé ívelt az esemény nívója, az új főedző pedig megindokolta, hogy miért is vállalta el ezt a munkát, amiben biztató dolgokat hallhatott a publikum.
Hogy miért választottam a Redskinst? Azt biztosan mondhatom, hogy nem a pénz miatt, hiszen akkor még most is próbálkoznék több csapatnál a licitekkel. Egy elég egyszerű indok miatt vállaltam el ezt az állást: Dan Snyder egy nagyon érdekes perspektívával állt elém. Azt mondta, hogy az olyan csapatok, mint a Patriots, a Seahawks, a Chiefs és pár másik gárda felemelkedésében egy közös tényező volt: az edző köré szervezték a dolgokat. Nem a tulaj, az elnök vagy a GM köré, hanem az edző köré.
Én pedig azt mondtam Mr. Snydernek, hogy értékelem, hogy hisz abban, hogy a főedző számít. Azt mondtam neki, hogy megtisztelve elfogadom az ajánlatát, de csak egy feltétellel: a játékosok köré kell szervezni a kultúrát, én ebben válltig hiszek. Én úgy állok hozzá, hogy úgy lehet kihozni a legtöbbet a játékosokból, ha velük együtt dolgozol, ha tanítod, mentorálod őket. Ha ezt egyesével kell csinálnom, akkor úgy fogom. Így csináltam korábban is, és így fogom a jövőben is. Megteszem, amit lehet, hogy ezek a fiatalok ne csak kiváló játékosok, hanem remek emberek is legyenek. Ők képesek arra, hogy ne csak a pályán, hanem azon kívül is változást hozzanak a világba, ezt szentül hiszem. Szerencsémre ez így volt Carolinában, és azon fogok dolgozni, hogy Washingtonban is így legyen
– mondta Rivera, via nfl.com.
Rivera kilenc szezon alatt 76-63-1-es mérlget tudott összehozni a Panthersnél, kétszer az év edzője lett és egyszer a Super Bowlig is eljutott. A játékosai mindig is imádták, nagyon jó véleménnyel vannak róla edzőként és emberként egyaránt, az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő főedző a ligában. Most a Redskinsnél próbálja majd ezt elérni és megpróbál kiépíteni egy kiváló kultúrát a csapatnál, amire időtlen idők óta nem volt példa – a vezetés pedig reméli, hogy ez győzelmekhez is vezet majd, amiből nem sokat láttak a szurkolók az utóbbi években.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens megint jó úton halad, hogy megdöntsön egy elképesztő futós rekordot
- Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- A Browns és a Panthers nem cserél QB-t
- Második olvasás #5 – Az őrület folytatódik avagy a támadósorok megérkeztek
- Történelmet írtak a védelmek vasárnap
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- TJ Watt százados lett!
- Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Őrült meccsen nyert a Ravens és a Giants, tovább robog a Commanders, már nem nyeretlen a Jaguars
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Csakeztne on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- atis123juve on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Rambo on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Fetyke on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- ThySoul on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- Kopi3.14 on Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- atis123juve on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
Ha úgy értjük, hogy az említett csapatok edzői kvázi GM-ek, BB pedig gyakorlatilag is az, akkor jogos. Mindenesetre sok sikert neki, jó volna már a skinsből valami normális franchise-t faragni.
Innen csak felfele vezethet az út.
Ha a magyar labdarúgásra gondolok, akkor hányszor hallottam én ezeket a vigasztaló szavakat. Oszt utána mindig süllyedtünk még egy kicsit…
Én azt se bánom. Sasok oldalán vagyok. 😁
A negatív emelkedés is emelkedés.