Az NFL 1990-ban növelte 10 csapatosról 12 csapatosra a rájátszás mezőnyét, konferenciánként egy helyett kettőre emelve a bye weekes együttesek számát. Általában ezek a gárdák tudtak diadalmaskodni a divisional roundban, de esélytelennek sem mondhatók a vendégek.
A 29 évből csak nyolcról fordult elő, hogy mind a négy kiemelt megnyerje saját meccsét, tehát a szezonok 72,5%-ában legalább egy vendég csapat tovább tudott jutni a konferenciadöntőbe. Egészen pontosan 13-szor fordult elő, hogy a hazaiak 3-1-es mérleget tudtak felmutatni, és hétszer az, hogy 2-2 volt a győzelmek aránya a hazaiak és vendégek közt. Egyszer, 2008-ban pedig az is előfordult, hogy három vendég siker született. Olyan nem volt még egyszer sem, hogy egyetlen bye weekes csapat se jusson tovább.
Az utóbbi négy évben elég dominánsak voltak az extra pihenőt kapó csapatok, hiszen 13-3-as mérleget tudtak felmutatni, azonban a 2005 és 2014 közötti tíz évben 40-ből 16-ot be tudtak húzni a vendégek (40%), ami elég jónak mondható.
Most hétvégén is a hazaiak a favoritok, a 49ers 7 pontos, a Ravens 10 pontos, a Chiefs 9,5 pontos, a Packers pedig 4,5 pontos, de a történelem alapján valószínűsíthető, hogy egyikük el fog bukni. De vajon melyik lesz az?

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
Legutóbbi hozzászólások