Connect with us

Minden ami NFL

FK! – Legjobb támadó 2019

A Legjobb Támadó díjra mindig nehéz jósolni, mert ki tudja, az adott évben épp hogyan gondolkodnak a szavazók – odaadják-e az MVP-nek, vagy épp a második legjobb irányítónak, vagy a legjobb nem-irányítónak. Ezek az opciók vannak most is, így e mentén hoztam az 5 legesélyesebb jelöltet a díjra, kezdve természetesen az MVP Lamar Jacksonnal. 

Grafika: The Ringer

Lamar Jackson – Az MVP

Valószínűleg a Ravens playoff-vereségével most sokakban rossz szájíz van Lamar Jackson kapcsán (pedig nem kellene), azonban ezeket a díjakat az alapszakaszra osztogatják, ott pedig kérdés nélkül övé lesz az MVP-díj – ezzel Jim Brown óta a legfiatalabb játékos lehet, aki elnyeri ezt a címet.

Futásaival rekordot döntött, 1206 yardja a valaha volt legtöbb az NFL történetében. Csak ezekből legalább egy órás highlight videót lehetne összerakni, elképesztő volt nézni, hogyan töri a bokákat és küldi el a védőket nyulat fogni. Emellett pedig a levegőben is hatékony volt, 66,1 százalékkal passzolt (amit sokan ki sem néztek belőle), 7,8 yardos átlagot produkált, a red zone-ban pedig halálos volt, 36 TD-passzt osztott ki a szezon során – pedig az utolsó fordulót teljesen kihagyta, a Ravens remeklése miatt pedig háromszor is kiülte a negyedik negyedet.

Mondanám, hogy rég láttunk ilyen domináns és látványos produkciót irányítótól, de azért Patrick Mahomesra még emlékszünk tavalyról, még ha nyilván más stílusban is játszanak.

Russell Wilson – A második legjobb irányító

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Az év első felében még talán jobb is volt Lamar Jacksonnál, a második felében azonban kicsit visszaesett a teljesítménye, kevesebb óriási mérkőzést tudhatott magáénak. Na persze szégyenkeznie egyáltalán nem kell, pazar játékkal rukkolt elő. Kiosztott 31 TD-t, és mindössze 5 interceptiont dobott, ami különösen nagy szó, ha hozzávesszük, hogy neki voltak átlagban a negyedik leghosszabb dobásai a szezonban (9,4 air yard).

Ráadásul folyamatosan menekülnie is kellett a nyomás elől, főleg az év második felében, öszesen 35,7%-ban volt nyomás alatt, ami a második legtöbb volt az NFL-ben. Ennek egy részéért persze ő maga felelős, de nehéz lenne tagadni, hogy pocsék a támadófal előtte. Visszahúzza egyébként Russ számait a Seahawks rendszere, hiszen mindössze 32 passzt eresztett el meccsenként, ami a 20. volt a ligában – egy passzorientált csapatban még nagyobb esélyei lennének évről évre az MVP címre.

Michael Thomas – A legjobb elkapó

A Saints elkapója 149 elkapással, 1725 yarddal és kilenc TD-vel fejezte be a szezont, mindegyik karriercsúcs (a kilenc TD csak holtversenyben). A 149 elkapása ráadásul a legtöbb valaha egy szezonon belül, és 33-mal több ilyet mutatott be, mint a második helyezett Christian McCaffrey. Ilyen fokú dominanciára 1942 óta nem volt példa. Emellett yardokban is toronymagasan Thomas volt a legjobb, a második Julio Jones 331 yarddal szerzet kevesebbet nála – ennél csak Marvin Harrison (2002) és Calvin Johnson (2012) volt képes jobban dominálni egy szezonban.

És persze mondhatjuk, hogy zseniális irányítója volt, azonban hat meccsen nem Drew Brees, hanem Teddy Bridgewater dobált neki. Thomas egyszerűen levédekezhetetlen.

George Kittle – A legjobb tight end

Kittle egyértelműen a legjobb tight end jelenleg a ligában, és all-around is az egyik legjobb játékos az NFL-ben, poszttól függetlenül. Egyszerűen nem találunk hibát a játékában. Rendkívül jók a kezei (legjobb drop rate a TE-k közt), folyamatosan megjátszható (2. legtöbb elkapás meccsenként és legtöbb megfutott útvonalanként szerzett yard), az elkapás után is brutális (2. legtöbb yard after catch elkapásonként), ráadásul futásblokkolásban is hihetetlen (a PFF-nél idén a második legjobb értékelést kapta).

Vele a pályán 1,5 yarddal többet átlagolt idén futásonként a 49ers, csak hogy a blokkolási képességét kiemeljük, bár erre rengeteg videót is tudunk keresni. A PFF fennállása óta egyébként az idei szezonjára a valaha volt legjobb értékelést kapta a tight endek közt – Gronk bármelyik évét veri.

Christian McCaffrey – A legjobb futó

Christian McCaffrey-nek összejött az 1000/1000-es szezon: 1005 elkapott és 1387 futott yarddal zárta a szezont, ráadásul még 116 elkapása is volt. Még soha senkinek nem sikerült az 1000/1000/100-as teljesítmény, az 1000/1000 is csak két korábbi futónak. A 2392 scrimmage yardja 515-tel több, mint a második helyezett futónak, Nick Chubbnak, a 115 first downja pedig 16-tl több, mint a második Ezekiel Elliottnak.

Elképesztő, igazából történelmi szezont produkált CMC, nagy kár, hogy a szezon második felében kevés figyelem hárult rá a Panthers gyenge szereplése miatt. Ő testesíti meg a modern running back prototípusát, hiszen futás mellett elkapásokban is brillírozik, igazi “matchup nightmare”.

Kinek adnánk mi a díjat?

katonadani: Ha nem lenne külön MVP díj, akkor Lamar Jacksonnak adnám (és szerintem ő is fogja megkapni), egészen elképesztő, amit csinált ebben az évben. Viszont mivel van külön MVP díj, így én szeretem megosztani mással az OPOY elismerést, ezt pedig Michael Thomasnak adom, aki szintén szenzációs, rekordokkal teli szezont tudhat magáénak.

Leonidasz007: Ebben a versenyben én egyszerűen nem tudom, nem McCaffreynek adni. Lehet, hogy Lamar nagyobb hatással volt a csapatára és a ligára is, de a Panthers futója a leghalványabb segítség nélkül cipelte, vonszolta maga után a csapatát, ami ideig-órig még sikerült is. Végül csatlakozott az 1000/1000 yardosok klubjához, ami szintén egészen egyedülálló, így megérdemli a voksom.

chester: Nem szeretem, ha az MVP kapja ezt a díjat, még ha logikus is, így nem Lamar Jackson lesz a díjazottam. Helyette az a Michael Thomas, akire annyiszor ráhúzták a “Brees-zel könnyű” lepedőt, hogy Bridgewaterrel megspékelve döntött NFL rekordot.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!