Connect with us

Minden ami NFL

FK! – Legjobb támadóújonc 2019

A legjobb támadóújoncok versenye általában a magasan draftolt irányítók terepe, esetleg azok az elsőkörös futók tudnak beleszólni, akik egyértelműen lead backnek érkeznek. Idén azonban nem várt helyről és hátsó körökből is érkeztek vetélytársak.

Kyler Murray

Az év elején toronymagas esélyes volt az 1/1-es erre a díjra, mert sokan nem csak azt várták tőle, hogy újra szebbé teszi a napokat Arizonában, de valósággal megreformálja a posztot Kingsbury rendszerében. A várt forradalom elmaradt, de a szezon eleje és vége olyan jól sikerült a Cardinals számára, hogy bizakodhatnak a sivatagban a jövőt illetően. Murray szintén felemás szezont tudhat magáénak, mert a várt hihetetlenül látványos játék elmaradt, de azért megmutatta az NFL-nek, hogy franchise irányító lehet belőle. Mivel a legfontosabb poszton tudott stabil kezdő teljesítményt nyújtani, így esélyei a díjra mindenképpen megmaradtak.

Gardner Minshew

Murray mellett volt pár magasan draftolt irányító, de végül nem várt helyről jött az egyetlen releváns QB kihívó. Nick Foles sérülésével a hatodik körös Gardner Minshew lett a Jaguars irányítója és extravagáns külsejével és bevállalós játékával gyorsan a szurkolók kedvence lett. Kár, hogy a teljesítménye inkább közepes, mint jó volt, így a Jaguarsnak nem jöttek a győzelmek sem. Foles visszatérése után pedig átmenetileg ismét kikerült a kezdőből is, így igazán ideje sem volt arra, hogy bizonyítsa, hogy magabiztos franchise QB lehet belőle.

Josh Jacobs

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Jacobs már draftolásának pillanatában is a legkészebb NFL futóprospectnek tűnt, majd hetek alatt bizonyította, hogy ez így is van. A Raiders a szezon elején még csak kizárólag futószituácóknál számított rá, de szép lassan egyre nagyobb szerepet harcolt ki magának. Végül magabiztosan lépte át az 1000 futott yardot és a hetedik helyen zárt az összes RB között. Futásonkénti átalagos yardjainál csak két jobb adat volt a ligában és kontakt után is a top5-ben zárt. Igazából ha nem sérül meg az idény végén, akkor magabiztosan húzza be a címet, így azért kicsit izgulnia kell.

Miles Sanders

Sanders majdnem ellentétes utat járt be, mint Jacobs. A szezon elején alig kapott lehetőséget, majd fokozatosan egyre nagyobb terhelés mellett egyre jobban játszott. Ez odáig fajult, hogy az utolsó 3-4 hétben már tisztán ő volt az Eagles lead backje és busásan hálálta meg a bizalmat. Igazából az egyetlen megbízható, gyorslábú playmaker volt a keretben, aki idény végén szállította is a yardokat. Balszerencséje, hogy az Eagles stábja későn ismerte fel a lehetőséget, mert így a győzelmre aligha lesz esélye.

Terry McLaurin

McLaurin számai nagyon megtévesztőek, mert a Redskins offense-nél impotensebb támadósort idén közel sem találhatunk. Nem sokat volt náluk a labda, de legalább mikor náluk volt, akkor is biztos volt, hogy futni fognak. McLaurin így rakott elénk egy korrekt évet, és 81 yard híján elérte az 1000 yardot is. Igazán nagyot akkor alkotott, mikor már a kezében volt a labda, de viszonylag kevés lehetősége volt erre. A 15.8 yard elkapás után mindenesetre így is a hatodik legjobb átlag a ligában és erre méltán lehet büszke. Ha nem a Redskins drafoltja, akkor most akár abszolút esélyesként várhatná az eredményhirdetést.

A.J. Brown

Brown szintén elképesztőt játszott, de őt nem a csapata, hanem első irányítója hátráltatta. Ameddig Tannehill nem vette át a karmesteri pálcát, Brown mindössze egy közepes játékosnak tűnt. Utána viszont kivirágzott és a második félév egyik legjobb elkapója lett. Végül 1081 elkapott yarddal és 8 touchdownnal zárt, ezek pedig a legjobb számok a rookie elkapók között. Csapata pedig a rájátszásban kötött ki, így még a halvány szezonkezdet ellenére is lehet esélye besöpörni a címet.

D.K. Metcalf

Végül pedig a harmadik meghatározó rookie elkapó a Seahawks üdvöskéje, D.K. Metcalf. A Seattle újonca nagyot csúszott a drafton, de első szezonjában azért megmutatta, hogy nagyobb volt irányába az aggodalom, mint kellett volna. McLaurinnál és Brownál minimálisan kevesebb yardot szorgoskodott össze, de ő is elérte a 900 yardos határt és 7 touchdownt is odapakolt mellé. Az egyetlen különbség a másik két versenyzőhöz képest, hogy az ő irányítóját Russell Wilsonnak hívják, ami még akkor is számít, ha a Seahawks nem a leginkább passhappy offense. A listára említés szintjén idefér, de valójában aligha ő lesz a befutó.

Kinek adnánk mi a díjat?

leonidasz: Én úgy gondolom, hogy ez valójában ez egy kétszemélyes csata, mert Brown és Sanders nem játszott eleget kimagasló szinten, McLaurin pedig nem játszott elég meghatározó offense-ben, hogy valóban beleszóljanak a játszmába. Murray és Jacobs közül viszont már nehéz választani. Murray egy fontosabb poszton játszott megfelelően, ellenben Jacobs teljesítménye volt stabilabb és jobb is. Én így a Raiders futójának adom a címet.

katonadani: Ha legértékesebb újoncról van szó, akkor valamelyik irányítónak kell kapnia, nálam Murray-nek. Viszont mivel legjobb újoncról van szó, így ők kevésbé érdemlik meg, és ugyan nálam is kétesélyes így a harc, nálam Jacobs mellett AJ Brown a másik jelölt, aki borzasztóan hatékony volt nem csak az újoncok, hanem a veteránok közt is. Úgy gondolom Jacobs fogja kapni a díjat, de a változatosság kedvéért leadok egy szavazatot Brownra.

Renningan: A legjobban teljesítő újonc támadó AJ Brown volt szerintem, aki minden létező kategóriában a legjobbak között végzett. Egy igazi playmaker, aki nélkül nem került volna rájátszásba a Titans.

chester: Jacobs a saját posztján a legjobb játékosok között volt 2019-ben, így a díjra is ő méltó a leginkább.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!