Jön a rájátszás, mi pedig szokás szerint jósolunk!
Megjegyzés: A magasabban kiemelt wild cardos továbbjutó az alacsonyabban kiemelt bye weekes csapathoz utazik, és ugyanez igaz fordítva is, az ábrák tehát minden esetben helyesek.
katonadani
Az AFC wild cardjáról fogalmam sincs igazából, így a hazaiakat juttatom tovább, de nem lepne meg egyik veresége sem – vajon ez lesz Tom Brady utolsó meccse a Patriotsban? A divisional körben már magabiztosabb vagyok, szerintem a Ravens a legjobb csapat jelenleg, a plusz készülési idővel még több extra játékot tudnak majd bedobni a playbookba, a túloldalon pedig Andy Reid a bye week utáni meccsek mestere, így Ravens-Chiefs döntő lesz, ahonnan a Ravens megy a Super Bowlba.
Az NFC oldalán szerintem a Saints és a 49ers a két legerősebb csapat, így Breesék még a tundrán is továbbmennek – habár nem lepne meg teljesen, ha Rodgers begyújtaná a rakétákat és jóval magasabb szinten játszana, mint az alapszakaszban. A 9ers játékát imádom, és remélem Shanahanék jutnak majd be a nagydöntőbe, de az biztos, hogy parádés NFC-döntőre van kilátás.
A Super Bowl sem lesz semmi, szerintem ez a két gárda nyújtja a legszebb, legérdekesebb támadófocit a ligában jelenleg, ráadásul két kiváló védelemről is beszélünk, így alig várom ezt a matchupot. Most nagy áramszünetre talán nem kell számítani, meg Ray Lewis visszavonulására sem, de ismét nyeri ezt a párharcot a Baltimore.
chester
AFC: Patriots gyenge formája ide, Tannehill pusztítása oda, nem látom, hogy a Pats ekkora postseason rutinnal ne abszolválja otthon a Titanst. A Texans-Bills szoros lehet, ha Watson elszabadul, akkor a győzelem a hazaiaké, ellenkező esetben összejöhet a meglepetés – én előbbire számítok. Egy körrel később a tavalyi AFC döntő visszavágóján Mahomes bosszút állhat, illetve a Texansnak ismét kirakja a stop táblát a Ravens. Az AFC döntő még a két csapat alapszakasz találkozójánál is szorosabb lehet, de a győztes kiléte ezúttal sem változik.
NFC: A Vikings számomra titkos favorit volt egy SB-részvételre, de ahogy átlépett rajtuk a Packers két hete, úgy elvetettem ezeket az álmaimat, one and done. Az Eagles megszorongatja majd Wilsonékat, de a győzelem nem lesz meg számukra. Breesék ismét lefejeznek egy északi ellenfelet, kiütéses Saints sikert várok, a másik párharcon nehéz lesz felülmúlni az utolsó fordulós SNF-et izgalmakban, de ismét a 49ers jöhet ki győztesen. Ahogy az AFC, úgy az NFC döntő is egy visszavágó lesz, ám ezúttal Breesék sikeresen revansot vesznek, és lenyomják idegenben az első kiemelt 49erst.
SB: Végre lenne egy olyan döntő, ahol mindkét csapatnak tudnék drukkolni, így nehéz is volt végső győztest választani. Breesnek vélhetően ez lenne az utolsó meccse, és ki ne akarná, hogy gyűrűvel távozzon? Közhelyt puffogtatva ezúttal is a rutin az, ami Paytonék javára billenti a mérleg nyelvét, illetve hogy a Saints védelme erősebb lehet Reidék offense-e ellen, mint fordítva.
Jarred
AFC: Nem úgy játszik a Patriots, ahogy azt reméltem, de azért hazai pályán még nem hiszem, hogy kikapna. Szorosan, de nyernek Bradyék. De a Chiefs ezúttal nem lesz meg idegenben, most nem látom azt az erőt a csapatban, ami ahhoz kellene, hogy az Arrowheadben nyerjenek. A másik oldalról a Bills simán nyer Houstonban, mert a Texans megint összeomlik a legfontosabb meccsen. Aztán kisebb meglepetésre Baltimore-ban is nyer a Bills. Az alapszakaszban már majdnem sikerült a bravúr, a védelem kordában tudta tartani Lamart, csak a támadók nem voltak elég jók. Most viszont Allenből kitör az igazi irányító szelleme, és véghez fogja vinni azt a GW drive-ot, amit az alapszakaszban nem tudott. Ettől egy kicsit túlságosan is magabiztos lesz a Bills, és ez visszaüt az AFC döntőn, ahol ezúttal a Chiefs fog diadalmaskodni.
NFC: A Saints simán kiüti a Vikingst, efelől nincs kétségem. A Lambeau Fieldet azonban el fogja lepni a hó, és ilyen körülmények között már Brees sem fog tudni csodát tenni. Főleg nem a Packers védelem ellen. Az Eaglesnek az lett a szerencséje, hogy a Seahawkst kapta ellenfelül, ami nem tud sima győzelmet aratni. Hiába lesz meg a lehetősége a vendégeknek egy sima győzelemre, nem lesz képes ellépni ellenfelétől, és végül ez fog visszaütni. Az utolsó pillanatokban az Eagles átveszi a vezetést, és a meccset is megnyeri. Csak azért, hogy a 49ers simán kiüsse utána. A döntőn a Packers nem fogja elkövetni ugyanazt a hibát, mint az alapszakaszban, a 49ersnek pedig még túl nagy lesz a teher a vállán, hogy be tudja húzni ezt a meccset.
Super Bowl: Ami az alapszakaszban elmaradt, azt megkapjuk a Super Bowlon. Rodgers Mahomes ellen, noha inkább Aaron Jones fogja a Packers előbbre vinni. A meccs végig szoros lesz, de az utolsó percekben Andy Reid megint el fogja rontani a time manegmentet, és a Packers ezt kihasználva megnyeri a döntőt egy mezőnygóllal.
g495sr
Az AFC wild card meccsei nem tartoznak a leginkább várt párosítások közé, ám én rendkívül szoros és kiélezett rangadóra számítok mindkét meccsen, ahol a Bills meglepően kompetens támadásokkal juthat tovább, míg a Patriots egész szezonban jelenlévő hibáit ezúttal sem sikerül kiküszöbölni, így a ritka hamar végállomás ezúttal a WC körben éri őket. A Ravens támadósora ellen nincs ellenszer, így a Titans ellen is pontgazdag, de összességében sima győzelmet várok tőlük, míg a másik ágon újabb meglepetés Bills győzelmet érzek. Az AFC döntőre viszont már nem lesz elég Josh Allen, a buffalói védelem is elfáradt, így talán a leginkább egyoldalú rájátszás meccs lehet ez.
Sajnos a csoportgyőztesek ezúttal is a rájátszásban küzdhetnek, az Eagles azonban hamar megmutatja, hogy ez miért is kevésbé jó. Óriási szenvedések árán, szerintem a 10 pontot sem fogják elérni a Seahawks ellen, simán kiesnek. Cousins és a Vikings ezúttal is eléri a plafonját és idén is Saints győzelmet hoz az összecsapásuk, bár kevésbé drámai módon, mint egy éve. Az NFC divízió köre két parádés meccset hozhat, abszolút csak nüanszok döntenek egyik vagy másik csapat javára, de fordított előjellel is el tudom képzelni a végeredményeket. Az NFC döntő pedig méltó ismétlése lesz a talán legjobb alapszakasz meccsnek, ezúttal viszont Breesék örülhetnek a végén.
És a Super Bowl? A szilveszteri mókázás után másnaposan feldobtam egy érmét, ami a Saints győzelmét jósolta, ki vagyok én, hogy ezzel vitatkozzak?
rowi
Az AFC-ben rögtön meghúznám a váratlant, én ebből a New Englandből nem nézek ki semmi jót, a Titansból ellenben meglehetősen sokat. Főleg nem egy olyan csapat ellen, amely le fogja tolni a torkukon a futást Henryvel, Tannehill meg nem rontja el (utóbbi 7 meccséből 6-on 130 fölötti passer rating). Brady a meccs után bejelenti, hogy részéről jobbra el, csapatot keres, lehet licitálni. A másik meccsen a Texans meg valahogy majd megoldja Watsonnal és az elkapókkal, de nem lesz szép meccs. A folytatásban viszont egyiknek sem terem babér, mert bár a Tennessee a Ravens ellen ezzel a játékban meccsben lesz, de Jacksonék egyszerűen túl jók, Andy Reid ellen meg pihenőhét után nem fogadok, az fix. Az AFC döntőben így jöhet a 3. heti meccs visszavágója, csak fordított pályaválasztással, és most is egy epic meccsre van kilátás, a hazai pálya miatt inkább a Baltimore-ra tennék.
AZ NFC-ben a Vikings hiába pihentetett, a Saints ellen ez is kevés lesz, a másik párban pedig a Seahawks szokás szerint kibrusztolja, szép meccsre ne számítsunk. Az alapszakaszbeli meccshez hasonlóan under 30-at várnék. A Seahawks viszont ezzel a lendülettel, illetve azzal, hogy Lynch és Homer is játékba lendül a 49ers ellen, egy szokás szerint kiélezett meccsen, de behúzza Wilson game-winning drive-jával és Lynch 1-yardos walkoff TD-jével a végén (meglepetés no2). A tundrán eközben váratlan módon nem lesz igazán hideg (meglepetés no3), így a Saints aránylag kényelmes időjárási körülmények között tulajdonképpen simán lerendezi majd a Packerst, és fogadhatja a Seahawkst. Ahol a vendégeknek a keretes szerkezet kedvéért ismét két special team touchdown teszi majd be a kaput meg Kamara, ezeket leszámítva ugyanis a védelem elég jól megfogja majd a Thomas & Co.-t.
A Super Bowl így ismét a régi és új csatáját hozza majd, ezúttal is a “régi győzelmével”. Brees a meccs után immár 2 gyűrűvel az ujján a lemenő nap fényében balra el. Egy éra vége.
Playoff-bold: Michael Thomas megdönti Larry Fitzgerald összes egy szezonra szóló playoff rekordját. 547+ yard, 31+ elkapás és 8+ TD.
Löfli
AFC: Nem túl nézőcsalogató párosításokkal kezdődik az idei rájátszás, az első meccsen szerintem McDermott outcoachingolja O’Brient és a Bills védelme nagyon limitálni fogja Watsont, a másik mérkőzésen pedig a Pats hiába gyengélkedik a támadóoldalon, ilyen playoff rutinnal viszonylag simán húzza majd be a találkozót. A következő körben idegenben meglepően könnyen fogják megállítani a Mahomes vezette támadósort, Baltimore-ban pedig egyszerűen lényegesen jobb a hazai csapat, így 2012 után ismét Patriots – Ravens konferencia döntőt tartanak, ahol viszont a hazai pálya és Lamar Jackson zsenije eldönti a párharcot, és a Ravens jut a Super Bowlba.
NFC: A Saints nálam Super Bowl favorit, Cousins pedig egyszerűen nem játszik jól fontos meccseken, így simán továbbmegy a New Orleans, az Eagles pedig a kórházcsapattal nem lesz ellenfél a 12th mannek, ez is egy nagyobb arányú győzelem lesz a vendég csapatnak. A Packersben én nem tudok megbízni a hazai pálya ellenére sem, és Breesék kiütik Rodgerséket, az NFC West meccsen pedig megint egy végletekig kiélezett csatában ismét Garoppolóék jutnak tovább.
A Super Bowlban tehát Lamar Jackson és Drew Brees csatáját láthatjuk majd, egy sok pontos, fordulatos meccsen az új generáció diadalmaskodik, mert Sean Paytonnak sem sikerül kitalálni, hogyan tudja megállítani az idei MVP-t.
Kronikk
AFC: A Wild Card körben a Texans nem tud majd mit kezdeni a Bills védelmével, így ők jutnak tovább a következő körbe. A másik szombati mérkőzésen hosszú idő után újra a rájátszás első körében érdekelt a Patriots, és a Titans ellen ki is esnek, mivel Henry futásait nem tudják megállítani. A főcsőport elődöntőkben a két hazai csapat nyer. Mahomes ellen már a Bills védelem is kevés lesz. A Ravens ellen már kevés lesz a Titans is, Lamar Jacksonék így bejutnak a konferenciadöntőbe. Egy lépésre a Super Bowltól kemény csata lesz az AFC oldalon, akár még hosszabbítás is lehet, ahol a pénzfeldobás nagyon fontos lesz a liga talán két legtehetségesebb fiatal irányítója között. A Ravens nyer végül izgalmas ütközet után és jut be a döntőbe.
NFC: Itt már nagyobb fejtőrés volt a döntés. A Wild Card körben még azért könnyebben döntöttem. A Saints visszavág két évvel ezelőttiért a Vikingsnak, az Eagles sérülésektől tizedelt elkapó szekciója pedig kevés lesz a Seahawks ellen. A főcsoport elődöntőknél idén harmadszorra láthatunk Seahawks-49ers párosítást és az első kettőben sem csalódtunk eddig, így most is izgalmas párharc végén jut tovább a San Francisco. A Saints-Packers párosításnál sokat gondolkodtam, de végül a vélhetően hideg időjárás miatt a hazai Green Bay mellett döntöttem, így a konferencia döntőben egy 49ers-Packers párosítás lesz. Ez sem lesz kisebb csata mint az AFC oldalán, de itt most nem a támadók, hanem a védelmek csatája lesz dominánsabb, amiből a 49ers jön ki győztesnek.
Super Bowl: 2013-ban egy igen emlékezetes döntőn már összecsapott a 49ers és a Ravens, utána sok mindenről lehetett beszélni. Azóta túl sok babér nem termett a két csapatnak. Idén is kemény mérkőzés lesz a Super Bowl, ahol végül Lamar Jackson vezette Ravens offense diadalmaskodik Miamiban.
balentin
AFC: bár a Wild Card kör nem feltétlenül a legszexibb párosításokat hozza, de kiélezett mérkőzéseket várok a Pats-Titans és a Texans-Bills meccseken, utóbbin egy kisebb upsettel megfűszerezve a képet. Ezek után viszont az én verziómban nem lesz “meglepetés”, már ha a Patriots kiesését papírformának nevezhetjük. A Ravens-Chiefs döntő pedig egy igazán klasszikus mérkőzéssel fog bevonulni a históriás könyvekbe, és a két fiatal irányító által vezetett csapat rivalizálása komoly jövőnek fog elébe nézni. A Jackson-mágia ezúttal viszont Mahomesékon ki fog fogni és az MVP újra Super Bowlba vezeti a Ravenst.
NFC: ellentétben az AFC-vel, az NFC-nék már sokkal inkább izgalomba tudunk jönni a párosításoktól, de itt is lesz egy kvázi meglepetés azzal, hogy a rájátszásba magát beszenvedő Eagles nagy nehezen, de le fogja gyűrni a Seahawkst. A Vikings-Saints meccsen pedig Breesék padlóig nyomják a gázpedált és a lábukat a Packers ellen sem veszik majd le, hiába lesz hideg és kellemetlen Wisconsinban. A másik oldalon a 49ers elintézi az Eaglest, hogy aztán lejátsszák a szezon egyik legparádésabb meccsének visszavágóját. A végkimenetel ezúttal fordított lesz és a Saints végre eléri azt, amitől az előző szezonokban annyira áhított, és 10 év után újra Super Bowlba menetelnek.
Super Bowl: a támadófoci szerelmeseinek álma válik azzal valóra, hogy a Ravens és a Saints mérkőzik meg az év legfontosabb meccsén. Két teljesen más profilú támadójátékot fogunk látni, mégis nagyon izgalmas és fordulatos találkozó lesz, ahol az fog dönteni mindenről, hogy melyik csapat marad nyugodtabb 60 percig. Ez pedig a Saints lesz, akik Brees nagy napjának köszönhetően megnyerik tíz esztendő után a Lombardit, ami azt is fogja jelenteni, hogy a New Orleans karmestere úgy fogja befejezni a karrierjét, mint Peyton Manning.
alatriste
AFC: Bár a wild card kör legkomplettebb csapatának gondolom a Titanst, a rutin a hazai pálya és persze elsősorban Belichick miatt nem tudtam elveretni az első körben a Patriotsot. Jobb esélyei vannak a Tennessee-nek mint szerintem sokan gondolnák és egyáltalán nem lepne meg, ha fordulna a kimenetel. A Texans legjobbját év közben tudta nyújtani ami elég arra, hogy PO-ba juss, de a nagy menetelésre itt már ez hiányozhat. A Bills betonvédelme és Allen mobilitása sem jó matchup szerintem Bill O’Brienéknek és ki fognak esni.
Egy körrel később Ravens söprést várok gyakorlatilag bárkit is kapnának (bár itt is elsősorban a Titanstől félnék a helyükben), míg a másik ágon a feljavuló Chiefs védelem miatt mertem kihagyni Bradyéket a főcsoportdöntőből. Ahol jöhet a prémium ütközet. Kiderülhet mi a jobb, egy lézerkezű passzgép vagy egy olyan futószörny, mint Jackson. A választ nem egy meccs adja majd meg, de itt a coin toss nekem a Ravenst dobta.
NFC: Kezdésnek a Saints minden sérelmével feltüzelve szerintem könnyen átlép az amúgy jó erőkből álló Vikingson és a fellendülőben lévő Philly is hazai pályán elveszi a majd egész évben kitartó Hawks szerencséjét és ezegyszer a Washington állambeli csapat nem tud megnyerni majd egy szoros meccset.
A Packers Saints meccsen egy régi hiedelembe kapaszkodva jósoltam GB győzelmet, mégpedig: Brees és a szabadtéri mérkőzések. Green Bayben január közepén nem ritka a -10 vagy akár rosszabb időjárás és egy kemény hazai védelemmel még akár nyerhet is a néha döcögős Packers. A másik ágon a 49ers hozza a 100%-ot és mind a 4 pihenőhetes csapat tovább fog menni a divisional roundból. Wentz csoda kell, hogy ez ne így legyen, amit nem zárok ki, de az esélyesebb a San Francisco lesz.
Az alapszakaszban pedig láthattunk már egy 49ers GB összecsapást elég sima kimenetellel. A szívem vitte be a csapatot a Super Bowlba és az, hogy ha a támadófala egészséges Rodgersnek, akkor képes bármilyen domináns pass rush-sal felvenni a versenyt. Ha pedig van ideje Aaronnak talán újra megmutatja, miért is tartják sokan a valaha volt legtehetségesebb játékosnak a posztján. Jimmy G-t ráadásul sokkal könnyebben látom, hogy összezavarja a Packers védelme, amit lehet, hogy nem fog tudni a 49ers defense eléggé kompenzálni.
SB: Ha van védelem, ami meg tudja fogni a 2019-es Lamar (MVP) Jacksont, akkor az nem a Packersé. Egy valamire való linebacker kevés ahhoz, hogy kordában lehessen tartani ezt a futógépezetet és a mély passzok ellen sem épp a legjobb a Green Bay. A Ravens persze nem csak támadósorból áll, és néha méltatlanul keveset dícsérik a még mindig remek védelmüket. Egyik felállásban sem a Packersre tippelnék, így elég sima SB-t jósolok.
Leonidasz007
AFC: Sokakat megijeszt a Patriots rossz formája, de az vitathatatlan, hogy nekik van a legnagyobb playoff rutinjuk. A Titans ellen ráadásul még otthon játszanak és nincs az a pénz, amiért itt ellenük mernék fogadni. A Texans számomra koránt sem meggyőző és egyedül azért viszem tovább őket, mert a Bills offense-ben sokkal kevesebb nagy játékot látok, mint bennük. A következő körben aztán a Ravens továbbjutás egy pillanatig nem lesz kérdőjeles, az alapszakaszhoz hasonló mérkőzés sem lepne meg. A Chiefs és a Patriots ellenben hatalmas csatát fog vívni és a Patriots defense szolgáltatja majd a különbséget. Az AFC döntőben viszont már a PO rutin sem lesz elég a vendégeknek, a Ravens kihasználja a hazai pálya előnyét és nem hatalmas fölénnyel, de bejut a Super Bowlba.
NFC: Az Eagles koránt sem volt meggyőző az alapszakaszban és első ránézésre hatalmas a különbség a két csapat között, de sok a sérült a Seahawks oldalán, valamint kicsit elfogyni látszottak az év végére, így én hazai győzelmet várok. A Saints sokkal komplettebb csapat a Vikingsnál minden fronton, a vendégeknek újabb Miracle kellene a továbbjutáshoz. A következő körben az Eagles egy valóban jó csapatot már nem tud legyőzni, így ez a végállomás számukra. A Packers pedig kiváló alapszakaszt tudhat magáénak, de Chester nyomán tényleg nem tűnik annyira jó csapatnak. A hazai pálya nagy előny lesz nekik, de kevés. A főcsoportdöntőben aztán megismétlődik az a hatalmas színvonalú összecsapás a 49ers és a Saints között, mint az alapszakaszban, de a végén most a vendégeknek jön ki jobban a lépés.
SB: Véleményem szerint így a két legjobb csapat jut a Super Bowlba, ahol aztán a fiatal Lamar Jacksonnak remeg meg kevésbé a keze, valamint a nagyobb playmakerek is a Ravensnél vannak védőoldalon, ami eldönti a találkozót.
Renningan
AFC: Hosszú idő után most először gondolom úgy, hogy verhető a Patriots. A szokásostól eltérően most nem sikerült jól a szezon második fele, a Dolphins ellen tétmeccsen kapott ki a csapat az utolsó körben, miközben a Titans most van csúcsformában és lendületben. Izgalmas, szoros meccs lesz, de szerintem a Titans a (papíron) esélytelenek nyugalmával behúzza a találkozót. A másik oldalon egy alacsony színvonalú meccsen jut tovább a Texans, de csak azért, mert megelőlegzem nekik azt, hogy Watson most a boom, nem a bust formájában fog játszani. A második forduló sima lesz: a Titansnek a Ravens már nagy falat, de a Texans sincs a két topcsapat szintjén, a szintén lendületben lévő Chiefs könnyedén fog győzni. A döntőben tehát a két jelenlegi legjobb AFC-s csapat fog találkozni, abszolút ki-ki meccs, ami hosszabbításban fog eldőlni, de ezúttal a Chiefs jól jön ki belőle.
NFC: Ez a Vikings nem olyan jó, mint a Keenum vezette csapat volt, csodák pedig nem történnek minden évben, így sima Saints győzelmet várok. A másik meccs már szorosabb lesz a két ezer sebből vérző csapat között, de a jobb irányítójának köszönhetően a Seahawks behúzza a találkozót. A következő kör itt is sima lesz, a Packers messze a leggyengébb a négy kiemelt között, kb. olyan meccset várok a Saints ellen, mint amilyen 2016-ban volt a Falcons otthonában (44-21-re kapott ki a Packers). A Seahawksban sem látom, hogy meg tudná fogni a 49erst, az alapszakaszban kétszer is erőn felül teljesítettek Wilsonék, harmadszor már magabiztosan győz a jobbik csapat. A döntőben tehát itt is a két legjobb franchise találkozik, Breeséknek pedig most az egyszer kijön a lépés és végre Super Bowlba jutnak.
SB: A döntő igazi tűzijáték lesz legalább 60 ponttal, és bár a Chiefs tartani fogja magát, a Saints megnyeri a döntőt Breesnek, aki így Peyton Manninghez hasonlóan győztesen vonulhat vissza. A másik kedvenc forgatókönyvem egyébként egy Ravens-49ers revans meccs lenne, ahol 49ers bosszút állhatna a Super Bowl XLVII-ért.
KGYM
AFC: A Pats-Titans meccsen nem várok meglepetést, ezt a Patset nem lehet szerintem még mindig a WC-körben megverni. Visszaeső Brady ide, rosszul kockáztató Belichick oda, a PO-tapasztalat és a veteránok bőven elegek lesznek egy magabiztos győzelemhez. A WC-forduló másik meccsén a Bills meg fogja fogni a számomra elég gyanús Texanst. A negatív pontkülönbséggel a rájátszásba érkező houstoniak nem szerepeltek jól erős védelmek ellen, és ezt most is látni fogjuk. A divíziókörben a Pats újfent átgázol a Chiefsen, ahol Mahomes leszállt a földre, és érződnek hibák is, míg a “túloldalon” a Ravens erőből tolja le a Buffalo torkán a labdát, hogy aztán ugyanígy Lamar Jackson akadjon fenn a címvédőn.
NFC: A Saints ugyan erősebb csapatnak tűnik, a Vikes húz egy meglepetésgyőzelmet, miután Paytonék a gyenge zárást követően leírták őket a gameplanelés során. A Seahawks szerencséje eddig tart ki, a sérülések és a szoros meccseken született győzelmek eddig engedik a csapatot. A pihenők ellen játszva azonban mindkét csapat elvérzik, hogy aztán az elődöntőben a Frisco bedarálja a Green Bayt.
Super Bowl: A Pats és a 49ers részéről a tavalyihoz hasonló bunkerfocit várok, 25 pont alatti totallal, a 49ers győzelmével.
kerekisti
Általános igazság, a Wild card kör hozza a rájátszás legjellegtelenebb meccseit 1-1 szabályerősítő kivétellel. Az idei playoff első körében azok a csapatok fognak aratni, amelyek egyértelműen ezt a vonalat erősítik. Így fordulhat elő, hogy az AFC-ben két nézhetetlen meccsel indul a rájátszás szombaton, melyen mindkét alkalommal a vendég csapat nyer – hiszen a középszerűség mocsarában (amit a WC kör jelent) mindkét csapat otthonosabban mozog aktuális ellenfelénél. A másik főcsoportban az Eaglesnek egyszer már bejött az underdogozás, idén pedig még annál is esélytelenebb a szakértők szerint a Philly a végső sikerre, mint amikor a fél ország legnagyobb sajnálatára Super Bowlt nyert. Hazai pályán pedig a szezon végére szétesett Seahawks kiejtése tökéletes alaphang lesz arra, hogy elhiggyék Wentzék, hogy idén is nagy dolgokat hajthat végre a csapat. A WC kör hosszú és sötét alagútjának végét minőségi futball szempontjából a Saints-Vikes jelentheti. Az NFL idei narratívája szerint Breesnek kell a szezon végén bajnoki címet ünnepelnie, így a játékvezetők hathatós segítségének is köszönhetően – hiszen a tavaly történteket kompenzálni kell valamilyen szinten… – a szentek hazai pályán ki tudják vívni a továbbjutást.
Az egész rájátszás legjobb híre, hogy egyszerre nem nyerhet SB-t Lamar Jackson és Patrick Mahomes. Szerencsére a Bills és a Tennessee gondoskodik arról, hogy ne kelljen sokáig nézni a liga két legtrendibb/leghiperszuperebb irányítózsenijét. A Jacko lufi kipukkad, Mahomes pedig az idei playoffban is kikap az első valamire való ellenféltől. Az NFC-ben az Eagles továbbmegy és a 49ers rutintalanságát kihasználva újra sokkolja Amerikát. A fagyott tundrán pedig Brees is gyengének találtatik.
A Super Bowlba jutásért az AFC-ben igazi trash meccset rendeznek, ahol a Titans nem tud megcsinálni egy kritikus 4. és inches kísérletet, ezzel pedig a Bills játékosainak kell lemondani az orlandói nyaralást. Az NFC-ben tovább folytatódik a világ hergelése. Aaron Rodgers abba fog belebukni ebben a párharcban, hogy annyira rástresszel a tényre, hogy a világ szégyene lenne kikapni hazai pályán az Eaglestől, hogy ezt meg is teszi.
A fináléban így a Bills és az Eagles csaphat össze, ahol Josh Allennek elsőre összejön az, ami Jim Kellynek négy próbálkozásból egyszer sem: felülhet az NFL trónjára. Megszületik az új Tom Brady és egy újabb dinasztia alakul az AFC Eastben. Miamiban.
Összegezve
A 13 szerkesztőből 5-5 jósolja a Ravens és a Saints végső győzelmét, míg 1-1 kristálygömbben a 49ers, a Packers és a Bills jött ki győztesként. Ha konferenciagyőzelmet nézünk, akkor AFC oldalon a Ravens tarol 8-cal, majd a Chiefs következik hárommal, a Patriots és a Bills pedig 1-1 alkalommal jutott be a Super Bowlba nálunk. Az NFC-ben a Saints hétszer nyert, a 49ers háromszor, a Packers kétszer, az Eagles pedig egyszer.
Ha megjött a kedvetek a jósláshoz, és egy kicsit tudjátok kezelni a photoshopot/paintet, akkor várjuk a kommentek közt a jóslataitokat ezzel a sablonnal – vagy persze bárhogy máshogy :)
Legfrissebb cikkeink
- Ha Nico Collins így folytatja, meglesz neki a 2000 elkapott yard
- Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- Az egész szezonra kidőlt a Patriots centere
- 5 szezon előtti jóslat, ami bejött, és 5 ami nem
- Minden csütörtökre egy csoportrangadó, most épp az NFC South-ból
- A Cowboyst nem érdekli Davante Adams
- Ismét kidőlt az egész idényre a Dolphins legjobb pass rushere
- Playoff Ranking #4
- Újabb kezdőt veszített el a Cowboys
- A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- 5+1 csapat, amely cserélhet Davante Adamsért
- BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- Négy meccsre eltiltották Von Millert
- Ismét Tyler Huntley kezd a Dolphinsban
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Playoff Ranking #4
- Fetyke on A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- atis123juve on Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- atis123juve on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- rowi on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- TheGUARDiAN on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- F.Krisztian on Touchdown Week #4 – Igazságot Kingsburynek, elit Broncos védelem, forró kispadok
g495sr-től kezdődően kicsit kevertétek, hogy ki-kivel és melyik körben játszik. Amúgy senki nem adott le helyes tippet, a Chiefs lesz a bajnok.
javítom magam, benéztem a kiemeléseket.
Nem értetek hozzá….
Go Pack Go!!!!
Ez a helyes hozzáállás.
Hajlanék az utolsó forgatókönyvre, persze a döntőben ellentétes eredménnyel, de az a nagy igazság, hogy Eagles fanként az idei év után annak is örülök hogy rájátszásba jutott a csapat. Titokban bízom abban hogy a hétvégén nyerünk és megyünk még egy kört, de aztán hiába tér vissza Howard, DJ És Agholor a következő kör lesz a végállomás a Philynek. A végső győztesre nem mernék tippelni, de az eddigi teljesítmények alapján Ravens-Chiefs döntőt várok.
Elírtam, Ravens-Saintsre gondoltam.
Arra fogadni mernék, hogy nem lesz Ravens-Chiefs Super Bowl :D
Úriember biztosra nem fogad! :)
Ez ilyen megérzés ugye? Ami a logikát pótolja. :)
Erre addig kellene várnod, míg a főcsoportokat át nem szervezik.
Elírtam, mint ahogy ezt lejjebb is – a komment megírásával és enterezésével egyidejűleg – jeleztem.
Egy Ravens – Chiefs SB-re pont annyi az esély, mint egy 49ers – Saints-re…. 00.0%
Bár ha a két főcsoprtot átrendeznék. 🤔
Most neked is külön ismételjem meg hogy elírtam???
Há persze, és meg is tetted!
Gondoltam, hogy a Saints-Ravens vonal tarolni fog.
Ugyanakkor a Saints szerintem nem tud átmenni ezen a várhatóan Vikings-Packers-49ers vonalon. Főleg, hogy utóbbi kettőt idegenben kellene legyűrni.
Idén bőven a 49ers-Ravens visszavágóját jelzi minden előre.
Ha már esélylatolgatás, megkérdezném a nagy számban jelen lévő Vikings drukkereket, hogyan látják csapatuk esélyét a Saints ellen, mely párharcok dönthetik el a meccset és hol (milyen taktikával) látják foghatónak Breeséket?
Szerintem mindannyian úgy gondoljuk, hogy a mérkőzés esélyese egyértelműen a hazai csapat. Aban biztos vagyok, hogy Brees-eket nem lehet kordában tartani, legalább 25-30 pontot szerezni fog a Saints (Thomast biztosan nem tudjuk majd semlegesíteni). Nekünk csak akkor van esélyünk, hogy ha a védelmüknél meg tudjuk fogni őket, azaz Kirk és a támadósor előhúz megint egy olyan teljesítményt, mint mondjuk az Eagles vagy a Lions ellen. Ekkor, ha a vége szoros lesz, akkor akár felénk is billenhet a mérkőzés. Nagyon fontos még, hogy nagyon vigyázzunk a labdára és legalább +2-vel jöjjünk ki a turnoverekből.
Minden más esetben sajnos én is elég sima Saints győzelmet várok.
Ja! És nagyon fontos, hogy az utolsó percben, a hivatalos visszanézés után dobják be a DPI-t a Saints ellen. :)
jó sokan tippeltétek az aintst, gondolom csak azt szeretnétek ezzel mondani, hogy az nfc döntő az előző 2 évnél is viccesebben fog eldőlni
A tavalyelőtti NFC döntőben nem volt semmi vicces…
na! az csak egy ráadás meccs volt nektek, az igazi döntő az előtte lévő meccs volt.
Akkor most vasárnap egy utolsó perces, hivatalos visszanézés után a hazaiakra bedobott DPI szerintem stílusos befejezése lenne a meccsnek és a Saints szezonjának is…
Egyetértek.
Ámen.
SKOL
illetve hozzátenném hogy szerintem a döntőig se jutnak el, de a GB meg nem lesz a Frisconak igazi ellenfél
A tippeket figyelembe véve az megállapítható, hogy Ravens-Saints döntő nem lesz! Ami jó hír a többi csapatnak…
Chiefs-Packers döntő lesz, ahol a séfek elkapói darabokra szedik a sajtfejű secondaryt.
Séfek a sajtokkal? Ez valami gasztrorendezvény lesz?
Nekem ez a tippem:
Én is akarok abból, amit a Kerekisti tol!!! Istenem, mennyi szép mesét láthatnék…
Amúgy ezt a temérdek Saints várást nagyon megértem, csak valahogy mindenki kifelejti közülük, hogy dél csapatok elvétve örvendenek januárban az északiakhoz látogatni, pláne nem egy nyitott stadionba, ahol ilyenkor alapvetés a mínusz 5+, de simán lehet mínusz 10+ is. Bríz és Thomas kezei nagyon fáznak majd ott. Tudom, tudom, ezek profik, mindenre fel tudnak készülni, de emlékeztetnék mindenkit, hogy ugyanilyen profik voltak Napóleon seregei is, meg a németek is a II. VH-ban, aztán a hideg mégis hazavágta őket. A szenteknek az egyetlen bizodalmuk a globális felmelegedésben lehet.
Azonban, ha át tudnak vergődni ezen a jégfalon, akkor valóban lehet sanszuk, de még mindig ott vannak az aranyásók és azok otthon rohattjól forgattyák a csákányt…
A túloldalon ugyebár a Ravens-t az isten se állíccsa meg és a döntőben sem, gondoljuk mi eccerű laikusok, de voltak már csodák. Ennek ellenére én is azt gondolom, hogy Mátyás király győz a királyi gyűrűt tartó hollóval.
Csakhogy a Saintsnek nem kell északra látogatnia! Megegyeztünk, hogy elintézed, hogy ők jövő héten már by weeken legyenek (szeptemberig).
Apicsába, majdnem elfelejtettem! A fél marha már sül? Sör behűtve? Nem mintha kételkednék…
Már szóltam, hogy februárban nagy buli lesz nálunk…
Ok, intézem! Saints megfogadva!
Első ránézésre mindegyik jóslat tetszik, és abszolút egyetértek azzal,hogy a Pats a kanyarban sem lesz idén a Szuper Bowl ért.
Már az felérne egy csodával ha bejutnánk.
Részemről annyi a jóslat,hogy AFC ből biztosan a Ravens jut be, NFC ből nem tippeltek de egy biztos nem a Ravens nyeri a Super Bowl hiába jutnak be magabiztosan.
AFC: szerintem a Wild card körben jön a papírforma, bűn szar meccseken továbbjut a hazai csapat. A KC-NE elődöntőn a Patriots védelem és a special team hozza kedvező helyzetbe Brady-éket és ismét nyernek a tavalyhoz képest szintén visszaeső Chiefs otthonában. A másik ágon Watson szétszedi a Ravens védelmét, szerintem ő a legjobb irányító a három fiatal AFC QB közül. A főcsoport döntőn a Patriots D ismét hasít hazai pályán, szoros meccsen nyer a NE.
NFC: tükörsima Saints és Seahawks győzelemmel kezdenek, a két jobb csapat nyer. Packers-Saints meccsen sok múlik az időjáráson, ha nem lesz befolyásoló tényező, akkor Saints, komplettebbek. A 49ers-Hawks lesz a legjobb az összes közül, a jobb irányító csapata győz, azonban New Orleansban ez már kevésnek bizonyul a Seahawksnak.
SB: epikus csata lehet, Brady még veretlen a Saints ellen, ez így is marad egy utolsó másodperces Gilmore INT-el.
“A másik ágon Watson szétszedi a Ravens védelmét, szerintem ő a legjobb irányító a három fiatal AFC QB közül.”
hot take alert :D
Ezt már többször írtam, szerintem Watson a legjobb, mondjuk ott van neki hendikepnek O’Brien.
attól hogy többször írtad, még lehet hot take :)
Émmá soxor lejírtam, hogy Trub MVP és nem szokok tévedni.
Az igaz. :) Térjünk vissza erre pár év múlva.
Melyik az a 3? Brady, Tannehill, és?
Bold: ha a Titans nyer a hétvégén Foxboroughban, akkor a Super Bowlig meg sem állnak :)
Én azt tippelem, hogy idén elmarad a Super Bowl. Azért marad el, mert jön egy 20 km átmérőjű aszteroida, amely 25 km/s sebességgel belecsapódik a… (ilyen sebességgel, és ekkora mérettel mindegy, hova csapódik bele), és kissé átrendezi a Föld környezeti, időjárási, és társadalmi viszonyait. Ja, helyesbítek: a következő kb. 100000 SB fog elmaradni.
No és, hogy miért nem mondja meg ezt nekünk a NASA, amikor már észlelték a közelgő aszteroidát? Hát azért, mert ha úgysem tehetnek ellene semmit, akkor inkább nem keltenek világméretű pánikot.
Jó hír a rosszban, hogy a selejtezőmeccsek azért meg lesznek tartva. De azokra nem mernék tippelni. A mai világhelyzetben minden bizonytalan, bármi előfordulhat.
https://www.youtube.com/watch?v=KS5e70dVS8E
A picsába, Wolandrule, most mit zavarsz össze?! Már majdnem elindultam megerőszakolni egy lánykollégiumot, mert kinemszarjale, mivel büntetnek utána, ha már nem lesz hol, erre itten elrontod az egészet. Pedig annyira beleéltem magam…
Ezen a jeleneten egyszer annyira röhögtem hogy konkrétan rosszul lettem a röhögéstől
Hozzád képest még a Mogács Dániel is humoristának tűnhet…
Hozzád képest pedig a Kósa Lajos is kvantumfizikusnak.
Juj, de eredeti…
Ostoba beszólogató troll vagy. Mész a blokkra.
Részemről a bold:
TEN @ NE: under 41,5 odds: 2,15
BUF @ HOU: under 37,5 odds:2,6
MIN @ NO: over 55,5 odds: 2,6
SEA @ PHI: over 48,5 odds: 2,15
kombiban az odds 31,25
:D
sima
amúgy szerintem Ravens – 49ers (nyilván a szívem ide Vikingst vár) döntő lesz
és sima NFC győzelem
Löflinek: az NFC-ben az Eagles fogadja a Seattle-t, nem vendég lesz.
Hát, ha BOB lemeccseli Mcdermottot, Harbaughot, Reidet és Sean Peytont az a legkevesebb hogy megemelem nem létező kalapom előtte.:)
KGYM az egyetlen hozzáértő ember itt, mondjuk nálam a Bills helyett Texans volt, a Vikings helyett pedig Saints, de a lényeg ugyanaz. Szép munka!
Szerintem is KGYM-nek jár a keksz.
😉
na ez az az ágrajz, ami megkönnyeztet
lámárdzsekszont is, csak nem látjuk a szemüveg miatt
p.s. igazán lehetett volna irányító az összes
Egyébként minden rájátszásnál el van játszva a nagy meglepetés sokaknál. Miközben utoljára a 4. kiemelt Ravens csinált csodát utoljára. 7 évvel ezelőtt. Hol vannak már a Packers, Steelers, Giants storyk? Kb. sehol.
Idén sem látom, hogy melyik az a “hátsó” pályás csapat, aki erre képes lehetne. Vicc, hogy tényleg a Billsben van ilyen szempontból a legtöbb potenciál.
A Seahawksnak is komoly idegenbeli meccseket kellene nyerni, hogy legalább az SB összejöjjön, de szerintem még egy Saints SB is inkább a meglepetés lenne, mint nem.
A Bills offense idén vagy három meccsen mutatott olyan játékot, amivel azt mondom hogy egy meccset lehet csípni. Most ahhoz, hogy SB-t nyerjen a csapat kapásból négy értékelhető meccs kéne támadó oldalról :D
Szerintem meg a Denveri Vadlovak(!!) nyerik a SB-t. Ja, nemide, nemmost.
Komolyabbra fordítva: AFC döntő: Ravens – Chiefs
NFC döntő: Saints – 49ers
SB: Ravens – Saints…………..ahol szívem szerint Breesnek adnám a gyűrűt, de Lamar ellen nem lesz orvosság.
mármint a Denveri Musztángok bajnokcsapata?
AFC:
WC: A Patriots és a Titans meccse szerintem a nők miatt fog eldőlni:
Giselle: Tom megígérted, hogy a barátokkal januárban Aspenbe megyünk síelni.
Tom: tudom, de az edző bá’ nem engedi, és…
Giselle: persze, te meg nem tudsz olyan szarul játszani, hogy kiesettek, hm?
Tom: na, idefigyelj szivi…
Tannehillnek meg szólt a csaja, hogy ideje lenne NFL QB-ként keresni, mert nem árulhat aligruhában narancslevet egész életében. A német-amerikai gyökerekkel rendelkező Fenyődombi elment a nashville-i éjszakába, és rájött, hogy könnyebb a 120-as passer rating, mint ott normális nőt találni. Szóval Titans. TB és BB visszavonul, JMD-t kinevezik HC-nek és a 2021-es drafton kiválasztják az új franchise QB-t saját jogú 1/1-n.
Texans – Bills: A Texans a biztonság kedvéért a NASA-val kilöveti a Bills felszerelését az Űrbe (na, onnan hozd vissza, Maffia). A buffalói télben felkeményedett védelem pedig teljesen felolvadnak a dómban, Allen hosszú passzaival jól sáfárkodik majd a houstoni secondary, így a billek kikapnak. Szóval Texans.
Div. Round: Ravens – Titans: mivel a Titansnek elfejtettek szólni, hogy a szokásokkal ellentétben a Foxborough-i siker nem a főcsoport döntő volt, és a következő héten is meccs lesz, így kicsit sokat ünnepeltek, így a Baltimore Strucc simán szétfutja őket. LJ moonwalk-olva szerez TD-t. Ravens
KC – Texans: az Öreg Rozmár nem szarozmár, és a hógolyó csatát simán 2 TD különbséggel behúzzák. JJ Watt és fia is nagyon ráfázik. Chiefs.
Döntő: most komolyan: egész szezon alapján melyik csapatban van meg inkább egy SB run? Fordított yrd lesz a két csapatnál: Chiefs 300 passzolt 100 futott, Ravens 100 passzolt és 300 futott yrd. A különbséget kivételesen nem Reid óra menedzselése (illetve annak hiánya) jelenti, hanem Tucker, aki mindhárom 50+ yrd FG-t beküldi a póznák közé, míg Butker nem. Elő lehet majd venni a 80-as évek Népsport cikkeit: Tucker a 3 gólján kívült egész meccsen nem csinált semmit. A Harbowl fele megvan.
NFC:
WC: Saints – Vikings: “A most vagy soha, áááh, majd inkább jövőre Bowl”: Cousins majdnem megcsinálja a Minnesota Miracle-t New Orleans-ban is, csak a félidei 17 pont hátrány kicsit sok volt, lesz. Zimmer több trükkös játékot hív, mint Payton.
Eagles – Seahawks: két csapat, ahol ignorálják a passzjátékot: Eagles akarna, de nem tud, mert vagy kórházban kergetik a nővéreket a WR-k, vagy a forró krumpki VB-re készülnek. A Seahawks meg nem akar, mert csak; legutóbb is vereség lett a vége. Ebből tanulva viszont most 1 yrd-ról a színesbörű CMC befut a lasztival és újabb földrengés Seattle-ben.
Div. Round: Packers – Saints: a Fagyott Tundrán a bundába öltözött Szentek simán nyernek. Rodgers a legtöbb passzt random nézőknek dobálta, miután 6-8 mp-ig nézelődött, de a Hail Mary-t csak nem látta biztosnak. Brees rekordot dönt (nem tudom, melyiket, majd keresünk neki egyet, elvégre utolsó PO sikere).
49rs – Seahawks: az aranyásók JimmyG csajától inspiráltatva bemutatják, hogy nem csak a szottyadt tojásokhoz értenek, hanem a tojás focihoz, így a pihentebb és komplettebb csapat megy tovább.
Döntő: 49rs – Saints: két klasszis QB (nem), két rutinos edző (nem) mérkőzését az dönti el, hogy a 49rs javára, hogy a szemét bírók már megint… (nem). A Saints def a régi stadionba megy, míg a 49rs def az őrületbe kergeti Breest, Thomast leveszik a védők, nem tud kinek passzolni. Sanders lesz a meccs legjobbja 3 TD-vel (2 elkapott, egy passzolt), mutatva, mekkora ötlet volt Elway-től, hogy elcserélte, mert nekünk nem kell.
Super Bowl: végletekig kiélezett meccsen a kevesebbet hibázó csapat nyert. A tét rányomja bélyegét a mérkőzésre, kevésbé szórakoztató, mint inkább küzdelmes mérkőzést láthattunk – tavaly. Mert ez itt offense parádé lesz, remek futójátékkal, hosszú drive-okkal, nagyszerű QB teljesítményekkel. Mindkét csapat 1-1 puntol. LJ lesz a SB MVP, akinek utána odaadják a világ minden pénzét, és ennek örömére vagy 10 évig SB hangoverben lesz, míg egy passzolni tudó QB kiszorítja a kezdőből. Mentőővet egy denveri gyűjtő nyújt neki, aki SB MVP-ket gyűjt, mert draftolni nem tud.
Eddig ez a legötletesebb amit olvastam… remek! 👏👏👏
Ja és Sandersért örök hála. 😉
#GoNiners
Sírtam! :D Qrva jó volt! :D
Pats-eagles visszavago lesz, ahol az NFC EAST atok ujra elokerul.
Ha nem, akkor nyer a pats valaki ellen, nincs itt semmi latnivalo.
@kerekisti tippjét nem hiszem el, szerintem csak trollkodik :D