Az élet az elmúlt két évben elég igazságtalan volt a New Orleans Saints gárdájával. Két éve a Vikings az évtized egyik legszerencsésebb játékával jutott át rajtuk, majd tavaly a Rams az évtized egyik legnagyobb bírói hibájával. Ha van igazság, akkor a Saints nem csak megveri idén a Vikingst, de a sors egyenesen Super Bowl győzelemig vezeti őket.
Az élet azonban nem abból áll, hogy ha valakitől elvett valamit, azt feltétlenül vissza is adja. Szerencsére ezt a Saints is tudja és nem csak abban bízhat, hogy a végzet igazságot szolgáltat. Régen láttunk ilyen komplett csapatot, mint az idei Saints.
A liga leghalálosabb duója
Brees sérülése miatt felesleges összesített statisztikákkal dobálózni, de így is ki lehet emelni pár adatot, ami megmutatja, hogy Brees az offseasonben beharangozott lassulást nem csak elkerülte, de meg is hazudtolta. Ismét a legpontosabb irányító lett, aki a labdáinak a 74,3%-át célba juttatta, az egyik legjobb passer ratinget produkálta és a hosszú labdáknál sem jött zavarba.
Szokták mondani, hogy mindenkiből jó elkapót csinál, de akkor mire képes a liga jelenlegi legjobb elkapójával? Michael Thomas ugyanis idén még egy szintet lépett és idei teljesítménye után szabadon lehet azt mondani, hogy jelenleg ő a liga legjobb elkapója. 149 elkapásból 1725 yardot termelt és volt kilenc touchdownja is. A TD-k kivételével minden kategóriában magasan hagyta maga mögött a mezőnyt. Mielőtt azon gondolkoznánk, hogy a többieknek nem volt egy Brees a háta mögött, jó ha figyelembe vesszük, hogy a szezon harmadában Bridgewater volt az irányítója.
Ezzel a tandemmel kellene most kezdenie valamit a Vikingsnak, amelynek tényleg tisztességesen játszott az év folyamán a védelme, de a cornerback sora finoman szólva sem volt a legacélosabb az alapszakaszban. Egyelőre elgondolásom sincs, ki fogja Thomast őrizni, de senki nem tűnik jó választásnak. A tapasztalt Xavier Rhodes a liga egyik legrosszabb kezdő cornere volt idén, a ProFootballFcus adatai szerint 707 yardot nyeltek be róla, a felé szálló labdák közel 85%-a sikeres volt és rengeteg elkapás utáni yard is a lelkén szárad. Taysom Hillre (aki hivatalosan egy irányító) sem szívesen állítanám rá, nem hogy a liga legjobb elkapójára. Mögötte a fiatalok, nem olyan borzasztóak, mint Rhodes, de az erős közepes talán hízelgő kifejezés velük kapcsolatban. Nem a passzjátékot fogja a Vikings megállítani.
Diverzifikált portfolió
Nagyon jönnek a fiatal, tehetséges, támadóorientált edzők a ligába, de Sean Paytonhoz fogható elme talán még mindig nincs. Az idei évben egy olyan szerteágazó playbookot rakott össze, ahol egyszerre épít Brees erősségeire, veszi le a terhet a passzjátékról és zavarja össze a védelmeket mesteri szinten. A Saints használja a negyedik legtöbb snap előtti mozgást, ők használják az ötödik legtöbb screen játékot és ők vannak fenn a harmadik legtöbbet a pályán.
A Vikings védelme hagyományos értelemben tényleg nem rossz. Egész sok nyomást gyakorolnak, korrekt a linebacker soruk és futás ellen is a liga elejéhez tartoznak. Ellenben pont a konzervatív játékok ellen jeleskednek. A sok crossing útvonal, egzotikusabb screen játékok zavarba hozhatják őket, amelyeket a Saints könyörtelenül ki fog használni.
Említettem, hogy nyomásgyakorlásban elég erős a Vikings, ez pedig sokat segítette az amúgy is ergya corner sorukat. A Saints azonban ezt a méregfogát könnyen kihúzza a vendégeknek. A liga egyik legjobb támadófala még a sérülések ellenére is a hazaiaknál játszik, akik az egész szezonban átlagosan mindössze 10 nyomást engednek mérkőzésenként és éppen több mint egy sacket a PPF statisztikái szerint. Tiszta zsebből pedig Brees és Thomas ketten két vállra fektethetik az ellenfeleket.
Fontos adalék még a Saints idei teljesítményéhez, hogy az egyik legjobb turnover mutatóval rendelkezik a csapat. Mindössze 8 eladott labdájuk volt, ami konkrétan NFL rekord és 23 labdát szereztek, amivel plusz 15-ös szám jön ki.
Az offense árnyékában
Az elmúlt években minden az offense-ről szólt New Orleansban, pedig a védelem is általában odatette magát. A liga egyik legalulértékeltebb egysége a Saints védelme, mert például az év elején ők tartották a liga élén a csapatot. Még a gyengébb szezonbefejezés ellenére is csak egy yarddal csúsztak ki a top10-ből a mérkőzésenkénti átlagosan engedett yardokban, engedett pontokban is a liga első feléhez tartoztak és a footballoutsiders.com DVOA rangsora szerint is a 11. legjobb defense az övék.
Cameron Jordan szép csendben a harmadik legtöbb sacket jegyezte az idei évben, de az egész egység összesen 355 nyomást harcolt ki az év folyamán, ami mérkőzésenként több, mint 22. Kirk Cousins kétségtelenül sokat javult az utobbi időben nyomás alatt, de még így is csak a labdái nagyjából fele ér célba, ha közel érnek hozzá. Márpedig a támadófala az év végén megmutatta, hogy a jól megszokott dolgokból nem adnak lejjebb. Nem is igazán úgy sikerült a Vikings idénybefejezése, ahogy tervezték.
A gyengélkedő támadófal mellé érkezett problémának, hogy az egész idényben remeklő Dalvin Cook megsérült és bár valószínűleg tudja vállalni a játékot, de 100%-os egészen biztos nem lesz. És amint megfogja a Saints a Vikings futójátékát és egyértelmű passzituációkba kényszeríti Cousinst, máris sokkal nagyobb a baj, mint azt a vendég szurkolók szeretnék.
Legyen igazság
Magam sem hiszek az igazságosságban, de ha van bármiféle sorsszerűség, akkor nem lehet one and done a Saints. Brees szép lassan a legtöbb all-time kategóriában átvette már a vezetést az irányítók között és egy ilyen nagyszerű karrier befejezésének méltó csúcspontja lenne egy Super Bowl. Sean Payton zseniális elme és valósággal jár neki egy bajnoki cím. Michael Thomas a sok díva elkapó mellett mutatta meg, hogy vannak alázatos és mégis zseniális WR-ek, ráadásképp pedig a liga egyik legszimpatikusabb, legélvezhetőbb játékosa is itt játszik Taysom Hill személyében. Ezen kívül végre egyszer a Saints számára is jól pattanhat egy labda és talán a sors igazságot szolgáltat, hogy pont a Vikings ellen történik ez meg, a két éve látottak után.
[quote]Új olvasóink kedvéért mondjuk, hogy sokéves hagyomány az FK!-nál, hogy minden rájátszás-meccs elé mindkét oldalról írunk beharangozót, így ha ez a cikk túl egyoldalúra sikerült, akkor az nem véletlen.
Van egy párja is, azt pedig ERRE A LINKRE kattintva találjátok. Vagy keressétek fel a KIEMELT cikkünket, ahol minden mai meccshez találtok beharangozót, illetve a bold predictionjeinket is ott találjátok, ráadásul a meccsek alatt a kibeszélő is ott lesz.[/quote]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens megint jó úton halad, hogy megdöntsön egy elképesztő futós rekordot
- Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- A Browns és a Panthers nem cserél QB-t
- Második olvasás #5 – Az őrület folytatódik avagy a támadósorok megérkeztek
- Történelmet írtak a védelmek vasárnap
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- TJ Watt százados lett!
- Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Őrült meccsen nyert a Ravens és a Giants, tovább robog a Commanders, már nem nyeretlen a Jaguars
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Csakeztne on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- atis123juve on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Rambo on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Fetyke on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- ThySoul on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- Kopi3.14 on Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- atis123juve on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
Csodálom, hogy a Fetyke még nem hekkelte meg ezt az oldalt.
Nyugodt vagyok, mert tudom, hogy velünk vagy! :) Vagyis bízom benne. :D
“A liga egyik legalulértékeltebb egysége a Saints védelme”
Hááát, azért 2db AllPro mégis szaladgál közöttük… Egyébként egyetértek.