Ron Rivera nem húzza az időt, alig hogy kinevezték a Washington Redskins élére, máris meghozta az első főedzői döntését: a védőkoordinátora Jack Del Rio lesz Adam Schefter infói alapján. Érdekes lépés, Del Rio legutóbb 2017-ben végzett bármilyen munkát az NFL-ben.
Del Rio 1997-ben kezde az edzősködést erőnléti edzőként, majd fokozatosan felküzdötte magát DC-nek. 2003 és 2011 között a Jaguars főedzője volt, és bár csodát nem tett, bőven jobb bolt vele a csapat, mint a leváltása után szinte bármikor. 2012 és 2014 között a Broncos DC-je volt, majd három évig irányította a Raiderst, egyszer még rájátszásba is vitte a csapatot.
A tapasztalattal tehát nincs probléma, még ha messze nem is tartják a legjobb védőgurunak a ligában. A mentalitása viszont jól passzol Rivéráéhoz, aki ráadásul a védelmekhez kifejezetten jól ért, így ketten együtt összehozhatnak valami pozitívat Washingtonban.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Megvan az egyetemi rájátszás négyes mezőnye!
- Keenan Allen és Chis Olave is vállalja ma a játékot!
- A Panthersnél az 5. fordulóban már azon gondolkodtak, hogy leültessék Bryce Youngot
- A Panthers három, a Packers egy kezdő védőt aktivált IR-ről
- Lehetetlen helyzetben az egyetemi playoff bizottság
- Love story
- Egy újabb ex-Packer sült fel a Jetsben
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 12. forduló
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
Legutóbbi hozzászólások