A Panthers cornerback James Bradberry úgy érzi, jó szezont tudhat magáénak, pedig olyan elkapók ellen kellett védekeznie, mint Mike Evans, Michael Thomas vagy Julio Jones, ráadásul évente kétszer is. Emiatt megnőtt az önbizalma és legutóbb azt nyilatkozta a csapat weboldalának, hogy ideje lenne top fizetést kapnia.
Az NFL három legjobb elkapója ellen játszottam hétről hétre, úgy érzem, az NFL legjobb cornerei közé tartozok, és szeretném, ha ennek megfelelő kompenzációt kapnék. Minden lehetőségre nyitott vagyok, tudom, hogy ez egy üzlet. Meglátjuk, mi fog történni.
Bradberry szerződése lejár a szezon végén, vagyis hacsak nem kap franchise taget a csapattól, bárkivel tárgyalhat. Az már más kérdés, hogy mekkora piaca lesz, olyan jól ugyanis nem játszott, mint ahogy ő azt hiszi: a 82 felé szálló labdából 49-ből elkapás lett, az 59,8 százalékos elkapási arány a 29. legjobb volt tavaly az NFL-ben, míg az általa engedett 80,3-as passer rating a 21. Persze mellette szól, hogy tényleg a legjobbak ellen kellett megküzdenie, de ennek ellenére nem sokan mondanák még csak top 20-as cornernek sem, így némileg meglepő lenne már egy top 10-es szerződés is.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
Legutóbbi hozzászólások