Azok után, hogy a 49ers egy 4-12-es szezont produkált 2018-ban, nem sokan gondolták, hogy egy évvel később NFC-döntőt játszik a csapat. Franchise ilyen jól ritkán jön ki egy 1/2-es szezonból.
Minden jól alakult. Mindig is mondtam magamnak, hogy kész áldás volt az ACL-sérülés és minden rossz, ami egy éve történt velünk, hisz megszereztük Bosát. Szerintem ez egy elég jó csere volt
– mondta Jimmy Garoppolo (via PFT), aki tavaly ACL-sérülés miatt szinte a teljes szezont kihagyta. Hasonlóan vélekedik a főedző Kyle Shanahan is, aki ezzel kapcsolatban azt mondta: “Bosa egy igazi klasszis. Senkinek nem kívánok egy 4-12-es szezont, de végeredményben nagyon jól jöttünk ki belőle”.
Nick Bosa újoncként All-Pro formában játszott: 80 nyomásgyakorlása a 6. legtöbb volt a ligában úgy, hogy az előtte lévő ötösnél 50-100 alkalommal kevesebbszer támadta az irányítót. Elképesztően produktív volt, egyedül a sok elrontott szerelést (10) lehet a számlájára írni, ami nem egy sacktől fosztotta meg, de melyik újonc nem hibázik? Miatta állt össze a 49ers védelme, ami 2019-ben az egyik legjobb volt a ligában – óriási szerepe van a csapat idei menetelésében.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
Legutóbbi hozzászólások