Luke Kuechly nem rég mindenkit meglepve bejelentette visszavonulását, ami azt jelenti, hogy az új főedzőnek, Matt Rhule-nak nem lesz alkalma őt edzeni. Viszont lehet, hogy lesz alkalma vele együtt edzeni a játékosokat.
Rhule a SeriusXM NFL Radióban mondta el, hogy reméli, hogy valamikor fel tudja majd venni Kuechlyt az edző stábjába. A főedző azt is elmondta, hogy a linebacker még a visszavonulása után is bement többször a csapat létesítményébe, hogy együtt nézzen meccsvideókat azokkal az edzőkkel, akik alatt már nem is fog játszani.
Kuechly az egyik legnagyobb futball IQ-val rendelkező játékos volt a ligában (nem csak LB-k közt), sokszor már előre tudta, mi fog következni a pályán, és a támadók kis jeleiből és felállásaiból is tudta a playeket.
Ugyan nem tudjuk, hogyan tud tanítani, de egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy kiváló edző lenne belőle, ha erre adná a fejét. Adam Schefter információi szerint egyébként gondolkodik is ezen Kuechly, de Joe Person megjegyzi, hogy TV-s állások is érdeklik, szóval valószínűleg nem marad sokáig munka nélkül.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások