Komoly vitákat generált a hozzászólások között Dak Prescott, a Cowboys irányítójának potenciális szerződése. Azon természetesen lehet vitatkozni, hogy most mennyire is jó irányító, de ez a kérdés szempontjából irreleváns. A jelenlegi trendeknek köszönhetően gyakorlatilag kizárt, hogy ha csak rövid ideig is, de ne ő legyen a liga legjobban kereső irányítója.
Vitán felül áll, hogy az NFL legfontosabb posztja az irányító, manapság pedig kvázi isteni csoda kell ahhoz, hogy valaki gyenge QB-val Super Bowlt nyerjen vagy konstans rájátszásrésztvevő legyen (ez ugyanakkor csak szükséges, nem elégséges felvétel – rossz csapatvezetéssel és/vagy gyenge főedzővel a legelitebb irányítók sem képesek csodát tenni). Ebből adódóan az irányítók értéke összehasonlíthatatlanul nagyobb bármelyik más poszténál, ami ahhoz vezet, hogy a szimplán csak jó irányítók is rengeteget elkérhetnek.
A franchise irányító definíciója
Hogy mi is tesz egy QB-t franchise irányítóvá, azon rengeteget lehet vitatkozni. Patrick Mahomes vagy Russell Wilson például egyértelműen az, a posztjuk krémjéhez tartoznak, olyan zsenik, akik szükség esetén egymaguk is képesek a hátukon vinni a csapatot. Ilyen irányítóból talán 5-6 van az egész ligában, na de mi a helyzet a többiekkel?
Nehéz lenne például Kirk Cousinst nem franchise-irányítónak tekinteni, hisz ha kicserélnénk Mitch Trubiskyre vagy Marcus Mariotára vagy Andy Daltonra, akkor a Vikings a rájátszásig sem jutott volna el. És valahol itt lehet megfogni a kérdést:
[quote]az a franchise irányító, aki köré lehet Super Bowl-esélyes csapatot építeni.[/quote]
Nevezhetjük ezt a határvonalat akár a Dalton-skálának is, de a lényeg ettől még ugyanaz. A jelenlegi NFL-ben nagyjából a csapatok fele rendelkezik franchise irányítóval, beleértve azokat a fiatal irányítókat is, akikben lehet annyi potenciál, hogy idővel naggyá váljanak. Az ebbe a kategóriába eső QB-k pedig minden esetben nagyon sokat fognak keresni, mert egy épeszű GM nem kockáztatja meg, hogy jelen esetben egy Dak Prescott helyett egy Josh Rosennel vagy Blake Bortlesszel kelljen évekig szenvednie.
A QB-k értéke drasztikusan nőtt az elmúlt 10 évben
Prescott nem feltétlenül a legélesebb kés a fiókban, nyilván nem sokan tennék top 5-be, de ettől még nagyon merész dolog lenne tőle megvonni a franchise irányító státuszt – ez utóbbi pedig együtt jár a magas fizetéssel.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
2010-ben nem volt fizetési sapka, 2011-ben pedig érkezett az új kollektív szerződés, úgyhogy nyugodtan tekinthetjük ezt egy új időszak kezdetének. 2010-ben Tom Brady volt a liga legjobban kereső játékosa, egy évvel később pedig Peyton Manning is csatlakozott hozzá (vicces, de annak idején azért kapott csak évi 18 milliót Manning, mert szólt Jim Irsaynek, hogy ő nem akar a legjobban kereső lenni, elég neki annyi, amennyit Brady keres).
Mint látható, 2010-ben még 18 millió dollár volt a top fizetés, ami 10 év alatt közel megduplázódott, egészen pontosan 94 százalékkal nőtt. Ez egészen elképesztő szám – 2010-ben még a top elkapók vagy pass rusherek csak pár millióval kerestek kevesebbet, mint az irányítók, most pedig már 10-13-15 millió dollárnyi különbségekről beszélhetünk.
Az irányítóposzt egyszerűen brutálisan elkezdett felértékelődni, hisz a 94 százalékos növekedéshez képest a cap mindössze 64 százalékkal nőtt. Ez egyébként a caphez viszonyított arányon is látszik, hisz az elmúlt két évben 3,5-3,9 százalékkal nőtt a top QB-k értéke a caphez viszonyítva, ami
[quote]188 milliós fizetési sapkánál 6,5-7,3 millió dollárt jelent. Magyarán a régi mércével Aaron Rodgersnek vagy Russell Wilsonnak 27-29 millió körül kellene csak keresnie.[/quote]
Persze mondhatjuk, hogy Wilson és Rodgers elit QB-k, ahogy például Flaccót és Carrt leszámítva mindenki többé-kevésbé a prémium kategóriába tartozott. De egyrészt pont Carr és Flacco esete mutatja, hogy nem kell feltétlenül top 10-esnek lenned a nagy pénzért, másrészt 2019-ben nem csak Wilson kapott új szerződést.
Nehéz lenne azt állítani, hogy a fenti hármas top 5-ös lett volna. Big Ben 2018-ban karrierje egyik leggyengébb szezonját hozta a PFF szerint (ennél gyengébben csak 2006-ban, 2008-ban és 2011-ben játszott), ráadásul elég komoly szerepe volt a Steelers szezon közbeni leolvadásában. Wentz egy egészségügyi időzített bomba volt, míg Goff csúnyán leszerepelt a rájátszásban. Ennek ellenére 2-3 százalékkal túllépték a 2010-es top 1-szintet, vagyis 3,7-5,6 millió dollárral többet kaptak, mint papíron kellett volna (már ha feltesszük, hogy top 1 fizetést érdemeltek volna).
Ehhez tegyük hozzá, szintén az elmúlt két évben kapott új szerződést Jacoby Brissett (2019) és Jimmy Garoppolo (2018) is: előbbi 27,95, míg utóbbi 27,5 milliós átlaggal büszkélkedhet. Ez Brissett esetében 14,8, míg Garoppolo esetében 15,5 százaléka a capnek, miközben még Garoppolót sem lehet nyugodt szívvel a legfelső két polcra tenni. Ezek alapján nyugodtan kijelenthető, hogy
- a 15-17 százalékos caphez viszonyított arány ma már csak a lutri játékosokat illeti meg,
- a franchise-irányító szint alsó fele 17-18 százalék, míg
- az abszolút elit szint 18-20 százalék között mozog.
Prescott reálisan nézve a középső kategóriába esik, ahogy a szintén szerződéshosszabbítás előtt álló Mahomes a felsőbe (még mielőtt bárki szóvá tenné – Nick Foles egy túlárazott csere vagy bridge-QB fizetését kapta a maga 22 milliójával, és a kvalitásai alapján még ez is szörnyen sok). Ebből adódóan – a 200 milliós cappel számolva – az éves 34-36 milliós fizetésben semmi rendhagyó nincs (ahogy a tavalyi 33 is reális volt), és mivel Carr vagy Garoppolo is simán lehetett top 1 a fizetési listán, rendkívül valószínűtlen, hogy Prescott 35 millió alatt maradjon.
A lejáró szerződés nem enyhítő körülmény
Szintén előkerült a hozzászólásokban, hogy például Wentz és Goff úgy hosszabbított, hogy volt két év hátra a szerződésükből, így a teljes kontraktust nézve az átlagkeresetük 30 millió alá ment – ezt pedig a lejáró szerződésű Prescottal nem lehet megcsinálni. Ez tény, ugyanakkor ez nem számít enyhítő körülménynek.
Egyrészt Julio Jones esetében láttuk, hogy lehet úgy hosszabbítani egy játékossal, hogy hiába az 1-2 extra év, a szerződés releváns részében a játékos megkaphatja a beígért 22 milliós átlagot. Másrészt a legnagyobb szerződések általában a szabadügynökpiacon köttetnek meg, Ndamukong Suh, Earl Thomas, Nate Solder, Trent Brown, Andrew Norwell vagy CJ Mosley is tudna erről mit mesélni.
A korai hosszabbítás egy tipikus win-win szituáció: a játékos az évi 1-2 milliója helyett azonnal kézhez kap 10-20-30 milliót, cserébe a csapat egyszerűbben tudja manipulálni a sapkát. Amikor lejáró szerződésű játékosokról van szó, akkor természetesen nem lehet ilyen win-win ügyleteket kötni, mert lehetetlen az, hogy mindenki jól járjon. Ebben az esetben vagy az van, hogy a játékos enged az igényeiből és aláír egy előnytelenebb struktúrájú, vagy nevezzük csapatbarát szerződést (Dee Ford például), vagy a csapat enged és kegyetlenül megfizeti az adott sztárt, hogy őt válassza (CJ Mosley) – és általában a játékos győz.
Összegezve: Prescott simán a piaci trendeknek köszönhetően a legjobban kereső játékos lehet a posztján, pont úgy, ahogy Carr, Cousins vagy Garoppolo az volt. Ehhez jön az, hogy az új QB-szerződésnek sok esetben principálisian ütnie kell az előző legnagyobbat, hisz ez presztízs, hírverés, ami pedig eladott mezekben és növekvő profitban realizálódhat (pláne a Cowboysnál). Ráadásul, a Cowboysnak már csak azért is megéri most hosszabbítani akár áron felül, mert egyrészt Mahomes potenciális szerződése is lökhet egyet a QB-fizetéseken, másrészt az új CBA is drasztikus emelkedést eredményezhet. Ezt pedig Prescott ügynöke is tudja, aki nyilván szeretne most biztosra menni és maximalizálni az ügyfele bevételeit – a 35+ millió gyakorlatilag garantált, de az sem lepne meg, ha közelebb lenne a 40-hez, mint a 35-höz.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások