Minden várakozás szerint a Cincinnati Bengals az 1/1-es pick birtokában ki fogja választani a franchise következő irányítóját (értsd: Joe Burrow-t). Mostanra az is világossá vált, hogy nem akarja a csapat megtartani Andy Daltont egy évig, hogy mentorálja az újoncot, hanem el akarja cserélni. Azonban mivel nagyon tisztelik a 32 éves irányítót, így nem akarnak kiszúrni vele, és olyan helyre akarják küldeni, ami számára is megfelelő – számol be Ian Rapoport.
Duke Tobin, a Bengals játékosszemélyzetért felelős igazgatója arról beszélt, hogy folyamatos kommunikációban lesznek Daltonnal és nem fognak olyan célállomást választani neki, amely nem felel meg a számára. Rapoport azt is kiemeli, hogy akkor fog ez megtörténni, amikor elérkezett az idő, tehát nem siet sehová a Bengals és könnyen lehet, hogy majd csak a szabadügynökpiac lecsengése után cseréli el irányítóját, hátha valakinek nem jut “szék” a székfoglalós játékban.
Daltonnak egy éve van még hátra a szerződéséből, a Bengals pedig $17,7 milliót spórolhat akár kivágja, akár elcseréli. Az sem lenne meglepő, ha a csapat benyelné a QB fizetésének egy részét, hogy magasabb kompenzációt kaphasson érte.
A nagyobb kérdés persze az, hogy ki szeretné megszerezni Daltont. Opcióként felmerülhet például a Bears, a Chargers, a Panthers vagy a Patriots.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások