Connect with us

Hír

A Chargersnél azt mondják, bíznak a jelenlegi irányítóikban

A Chargers múlt héten bejelentette, hogy nem hosszabbít szerződést Philip Riversszel, így nagyon érdekes lesz, mit kezd a csapat irányító poszton. A general manager Tom Telesco azt mondta, hogy elégedettek a jelenlegi opcióikkal a rosteren, és a főedző Anthony Lynn is méltatta a keret legjobb irányíóját.

Jelenleg ugyebár a veterán Tyrod Taylor és a tavalyi ötödik körös Easton Stick vannak a rosteren, róluk beszélt Telesco. Meglepne, ha valóban elégedett lenne ezzel a felhozatallal. Az már kevésbé lep meg, hogy Lynn szereti Tyrod Taylort, hiszen már a Billsnél is együtt dolgoztak és kimondottan kedveli a mobilis irányítókat. Persze ez még nem jelenti azt, hogy ténylegesen ő lesz a megoldás QB poszton, de az biztos, hogy Lynn odáig van érte, erről beszélt egy rádióműsorban is.

Tyrod Taylor egy kiváló irányító. Nem találhattunk volna nála jobb cserét, és most megvan a lehetősége, hogy előlépjen kezdőnek. Már Buffalóban is dolgoztam vele, és tudom, mire képes a levegőben és a földön egyaránt. Nagyon jól vigyáz a labdára, azt hiszem minden kezdő évében a legjobb volt ebben. Ha jól tudom több meccset nyert, mint amennyit vesztett. Szóval ha vigyázunk a labdára és közben szerezni is tudunk párat, akkor rendben leszünk.

Taylor mellett Stick is egy mobilisabb irányító, így valószínűsíthető, hogy ilyen irányba indulna el akár a piacon, akár a drafton a csapat. Így Cam Newton lehetne egy nagyon érdekes opció, akiért cserélni kellene a Panthersszel, de nagyon illene Lynn rendszerébe, már amennyiben egészséges. Sokat emlegetik még Tom Bradyt, no persze nem a mobilitása miatt, hanem mert az új stadionba költözés kapcsán elkél egy ilyen arc, aki el tudja adni a jegyeket (erre Newton is képes lehet).

A drafton a szakértők többsége irányítót vár egyébként a Chargershez, hiszen ki tudja, mikor fog legközelebb ilyen előkelő helyen húzni a csapat. Jelenleg az 1/6 birtokosa a gárda, itt valószínűleg Justin Herbert lehet elérhető, de felmozgással Tua Tagovailoa is megszerezhető. Viszont ha 1/6-ra nem akar QB-t választani a csapat, akkor a második kör elején vagy felmozogva az első végébe Jacob Eason lehet a kiszemelt, akit állítólag nagyon kedvelnek a Chargersnél.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!