Nagy talány David Johnson jövője, ugyanis a futó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, tavaly a Cardinals le is cserélte Kenyan Drake-re, így joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi lesz a jövője Arizonában. Erre adott részleges választ Steve Keim general manager, aki azt mondta egy rádióműsorban, hogy Johnson kivágása nem opció.
Ez végülis nem túl nagy meglepetés, hiszen a running back idén $14,1 milliót foglalna a sapkából, viszont kivágása esetén $16,2 milliót kellene benyelnie a Cardinalsnak, tehát többet foglalna a fizetési keretből, ha nem lenne rosteren – így tényleg semmi értelme kivágni még akkor sem, ha nem vele képzelik el a jövőt.
Van viszont egy másik opció: el lehet cserélni. Így bő $8 milliót szabadíthatna fel a csapat elméletben, habár könnyen lehet, hogy egy trade elősegítéséhez kicsit többet be kell vállalniuk a fizetéséből, hogy valaki hajlandó legyen átvenni Johnsont. Vagy az is lehet, hogy draft picket kell adni mellé, hogy megszabaduljanak tőle.
Tovább növeli a helyzet érdekességét, hogy Kenyan Drake is szabadügynök, így nagy a bizonytalanság RB poszton a Cardinalsnál. Steve Keim egyébként azt is elmondta, hogy “nem elég, ha csak egy futód van” – jelentsen ez bármit is ebben a szituációban.
Johnson pár éve még óriási tehetségnek volt kikiáltva és a jövő nagy sztárját látták benne, 2016-ban átlépte a 2100 all-purpose yardos határt is és 20 TD-t tett be a közösbe. Aztán egy évvel később sérülések miatt csak egy meccset tudott játszani, 2018-ban egy pocsék támadósorban vesztegették el a tehetségét, tavaly pedig meglepetésre nem tudott igazán tényező lenni az új főedző kezei alatt, a teljesítménye így már közel sem ér fel a fizetési szintjéhez.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások