Dak Prescott azt mondta a héten, hogy kissé csalódott, hogy nem jött még létre a megegyezés közte és a Cowboys közt, de magabiztos, hogy még a holtszezonban ez összejön. Stephen Jones pedig úgy nyilatkozott a Senior Bowlon, hogy Prescott hosszú távú szerződtetése a franchise első számú prioritása. Ezek és a hónapok óta tartó tárgyalások ellenére Adam Schefter információi szerint úgy néz ki, elkerülhetetlen a franchise tag használata az irányítón.
Az ESPN insidere arról számol be, hogy ugyan mindkét fél szeretné tető alá hozni az ügyletet, messze állnak az álláspontok egymástól az irányító értékét illetően. Ez pedig nagy valószínűséggel oda fog vezetni, hogy Prescott megkapja majd a franchise taget, ami nagyjából $33 millió körül lesz majd.A játékosok nem nagyon szoktak ennek örülni – lásd Redskins vs Cousins és Steelers vs Bell ügyek -, és könnyen lehet, hogy Prescott kihagyja majd a holtszezonbeli edzéseket ennek köszönhetően.
Ez egyébként befolyásolhatja az Amari Cooper tárgyalásokat is, akire így nem lehet majd rátenni a franchise taget, tehát meg kellene vele állapodni hosszú távon, ami szintén nem lesz egyszerű. Elméletben lehet használni rá a transition taget (így, hogy lejár a CBA), de ha addig megállapodnak egy új CBA-ben, akkor ez az opció elvész.
Ugyan a Dallas csak 8-8-cal végzett, Prescottnak ez volt egyénileg a legjobb szezonja, 4902 yardot és 30 TD-t passzolt.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
Legutóbbi hozzászólások