Mióta elkezdődött a rájátszás, Frank Clark megállás nélkül beszólt mindenkinek, akinek tudott, vagy épp magát fényezte. Ezúttal Jimmy Garoppolót találta meg.
130-140 milliót adtak neki, erre 200 yardot passzolt checkdownokból. Ennyi nem elég ellenünk. Egyértelműen nem volt képes arra, amiért megfizették
– hangzott a bölcselet (bár tegyük hozzá, hogy Clark jól játszott, ő szerezte a csapat egyetlen sackjét, ráadásul egy negyedik kísérletnél).
Garoppolónak 31-ből 20 jó passza volt 219 yardért, egy TD-ért és két INT-ért. A mérkőzés első három negyedében egyébként nem volt annyira rossz, de a negyedik negyedben – amikor a legjobban számított – pocsékul teljesített.
Persze túlzás lenne csak az ő nyakába varrni a dolgot, Kyle Shanahan is nyakig benne van a dologban. A második félidőben indokolatlanul erőltette a passzjátékot annak ellenére, hogy előnyben volt a csapat és a futójátékkal 7 yardos átlaggal haladt előre az offense. Persze egy 27,5 milliót kereső irányítótól valahol elvárás, hogy ha kell, akkor normálisan passzoljon.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
- A Browns nem árulja el, ki lesz a kezdő irányítója a héten
- Rengeteg a sérült, de a 14. forduló rangadóját ez nem befolyásolja
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 13. forduló
- Derek Carr kezd a Saintsben vasárnap
- FK! Preview #14
- Az arrogáns zsarnok, akiből soha nem lesz újra főedző – a Josh McDaniels-sztori
- Mindenki veszített a csütörtök esti rangadón
- Sean McDermott terroristákat hozott fel követendő példaként
- Poszttraumás amnéziája van a Panthers tight endjének
- A Steelers történelmet írt, de bár ne tette volna
- Justin Jefferson a sérülése ellenére is 1000+ yarddal akarja zárni az idényt
- Robbie Gould visszavonul
- Évi 12 milliós szerződést kapott a Dolphins RT-je
Legutóbbi hozzászólások