A múltban volt már szó arról, hogy Patrick Peterson távozni szeretne a Cardinalsból, azonban végül ez sosem vált valóra. A kiváló cornerback most 5 éves, $70,5 milliós szerződése utolsó évébe lép, a csapatnál pedig szeretnének biztosra menni, hogy Arizonában is fejezi be a karrierjét PP.
Steve Keim general manager beszélt erről egy ráadióműsorban, ahol elmondta, hogy elkezdték már a tárgyalásokat egy hosszabbításról, amivel ténylegesen a Cardinalsnál fejezné be pályafutását a kiváló cornerback – aki egyébként a szezon végén azt mondta, maradni szeretne a csapatnál.
Peterson hatmeccses eltiltással kezdte a 2019-es szezont, és a visszatérés utáni első meccsei elég gyengére sikeredtek, akkor azon gondolkodhattunk, hogy utolérte őt is a kor, hiszen idén már 30 éves lesz, ami fontos mérföldkő szokott lenni a CB-knél. Az idény végén azonban ismét javult a formája és az utolsó meccseken már nagyjából a megszokott szinten teljesített.
Petersont az 1/5-ös cetlivel draftolta a Cardinals 2011-ben és zsinórban 8-szor lett Pro Bowler (háromszor pedig All-Pro). Ez a sorozat tavaly az eltiltás miatt megszakadt, kíváncsian várjuk, jövőre milyen teljesítménnyel rukkol elő.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások