Shelby Harris az elmúlt három évet a Broncosban töltötte és nagyon szívesen maradna is Denverben – már amennyiben a csapat piacképes ajánlattal áll elő. Tekintve, hogy eddigi karrierje során mindössze 5 millió dollárt keresett (ami NFL-es szinten a minimum közeli kategória), ez nem meglepő.
Az egyetlen fontos dolog számomra, hogy gondoskodjak a gyerekeimről. Imádnám, ha maradhatnék Denverben, az egész családom imádja a várost. Itt akarok maradni, ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy erre semmi garancia nincs. De ha kapok egy piacképes ajánlatot, rajtam nem fog múlni
– mondta a védő (via PFT).
Harris 2014-ben hetedik körös pick volt, a Raiders választotta ki. Mindössze két évig bírta, majd egy év kihagyás következett, 2017-ben pedig aláírt a Broncoshoz. A váltás nagyon jót tett neki, az elmúlt három évben bőven top 20-as szinten teljesített, ami egy minimum 10 millió dolláros éves fizetést jelenthet neki a piacon (jelenleg ennyit vihet haza a 20. legjobban kereső iDL).

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások