Connect with us

Hír

A cserélhető elkapók és tight endek körül szaglászik a Patriots

Tom Brady, vagy igazából bármelyik jövőbeli irányító számára nagyon fontos lenne a Patriotsnál, hogy a csapatnak minél több és minél jobb fegyver álljon rendelkezésére elkapók és tight endek személyében, hiszen tavaly láthattuk, hogy a jelenlegi állománnyal még a “valaha volt legjobbnak” sem igazán megy a játék.

Albert Breer információi szerint pedig a Patriots “szaglászik” elérhető, azaz cserélhető elkapók és tight endek iránt. Valószínűleg jobb is ez így, mármint hogy Belichick inkább kipróbált veteránokat szeretne megszerezni, mert draftolni híresen nem tud WR-eket. A Pats egyébként is aktív szokott lenni ilyen téren, tavaly Mohamed Sanu érkezett egy második körért, előtte Josh Gordon, illetve Antonio Brown is veterán igazolásnak számított, hogy csak a nagyon közelmúltat vegyük figyelembe – még ha ezek a lépések végül nem is jöttek be, azt nem lehet mondani, hogy ne próbálkozott volna a gárda.

Azt nehéz megmondani, kik lehetnek a célpontok, kik lehetnek azok a használható elkapók és tight endek, akiket elcserélne csapatuk. Az Eagles biztosan meg szeretne szabadulni Alshon Jefferytől, de nehéz elképzelni, hogy a Patriots bármit is átvállaljon a szerződéséből, kis esély lehet Odell Beckham mozgatására is akár Clevelandből, a 49ersnél talán Marquise Goodwin kereshet új csapatot. A tight endeknél a Ravenstől Hayden Hurst neve merült már fel pletykaszinten, esetleg bedobhatjuk Cameron Brate-et a Buccaneerstől vagy Vance McDonaldot a Steelerstől, de kérdés, ők mekkora hatással lennének a játékra. Talán Stefon Diggs vagy Marvin Jones mozgatható lehet az NFC Northből, de azért rájuk kicsi az esély.

10 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
10 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Tamer Link
Tamer Link
2020-03-10 12:09

“valaha volt legjobbnak”???

Ezt, mint egyértelműen Pats szurkoló kifogásolni bátorkodom! Helyesen idézőjel nélkül írandó!!! Köszönöm! :-)

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Tamer Link
2020-03-10 12:34

KD beleőszült az unalmas házaséletbe,kell neki az izgalom.
comment image

Tamer Link
Tamer Link
Reply to  Bélabá a csótány
2020-03-10 15:28

A hátára az volt írva, hogy” Mert nem nálunk játszik!”.

katonadani
Reply to  Tamer Link
2020-03-11 17:35

az idézőjellel arra akartam utalni h így hívják a legtöbben (és én nem akarok állást foglalni a témában)

Tamer Link
Tamer Link
Reply to  katonadani
2020-03-11 19:40

Tudom, hogy a szerzőnek nem nagyon illendő állást foglalni, de megtettem én, mint elfogulatlan olvasó! Hoppácska! Lemaradt az idézőjel az elfogulatlanról.

Debreceni József
Debreceni József
2020-03-10 12:26

Jetsnél is túlteng a TE/keretszám, bár ők meg nem hiszem hogy pont a peccet akarnák beefelni.😅

Savagex21_jet
Savagex21_jet
2020-03-10 16:38

Vissza kéne hozni Ab-t. Adni neki egy 1 éves olcsó szerződést és megpróbálkozni vele utoljára. Mert ha összeszedi magát tudjuk hogy mi lehet belőle.

Viktor
Viktor
2020-03-10 17:10

Viszonylag új olvasó vagyok, szóval bocsi, ha hülyeséget kérdezek.
Hooper, de főleg Graham nem lenne reális opció a Pattsnek?

László Varga
László Varga
Reply to  Viktor
2020-03-10 19:50

Hooper ugyan jó lenne, de becsült piaci értéke 10M/év és az egyik legkeresettebb TE a piacon. Graham öreg (33), már évek óta nem az igazi és blokkoló képessége pedig 0. Persze az NFL útjai kifürkészhetetlenek! :)

László Varga
László Varga
2020-03-10 19:24

Az az érzésem, hogy a Pats-ben Harry lesz az elkapó TE! Kittle-vel azonos a magassága, mindössze néhány kilót kell felszednie és nyáron meg kell tanítani blokkolni. A mai fiatal TE-ek nem feltétlenül Gronk és Kelce méretűek (pl. Hooper, Ebron) Goedert, Henry, Andrews stb. +3 cm-e meg nem sokat számít, ha jók a rúgók. :)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

10
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x