Connect with us

Szabadügynök

A szinten tartás kevés a boldogsághoz – Packers FA-Értékelő

A Packers kitekintőjében talán túl nagy álmokat szövögettem a csapatot illetően, hiszen nem a kívánt ütemben haladtak a hiányosságok megoldásai. Persze ott van még a draft és a további szabadügynökök leigazolása, de egyelőre nem látni előrelépést – anélkül pedig nem lesz bajnoki cím.

Vigyázni a pénzre

Hogy felszabadítson a capben, a Packers meglépte azt, amit mindenki várt, és kivágta Jimmy Grahamet, 8 milliót spórolva ezzel. Ami viszont meglepő volt, hogy Lane Taylor még a rosteren van, de sok idő van még az alapszakasz kezdetéig, így ez változhat. Mielőtt ezt a közel 31 millió dollárt rászabadították volna a piacra, a saját háza táján nézett szét Brian Gutekunst.

Szerencsére annyiban teljesült a jóslatom, hogy nagyon kevés játékost igazoltak vissza. Blake Martinez és Kyler Fackrell a Giantsben, Bryan Bulaga a Chargersben, Dan Vitale a Patriotsban folytatja, a kivágott Graham azóta aláírt a Bearshez, míg Tramon Williams és Geronimo Allison egyelőre csapat nélkül várja a nyarat. Utóbbi kettő visszaigazolására még látok is esélyt a nyár folyamán, ha továbbra is csapat nélkül várnák az edzőtábor időszakot.

A cikk folytatódik! Mindössze havi 3$ (+ÁFA) és több tucat extra cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz. Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások