A Cincinnati Enquirer riportja szerint a Bengals franchise taget fog tenni AJ Greenre, amennyiben nem sikerül hosszú távú szerződést kötni a remek elkapóval. Korábban a távozásáról és a maradásáról is sokat lehetett olvasni, úgy néz ki, a csapat végül az utóbbi mellett döntött.
Az elkapó tag 18,5 millió dollár, ami éves átlagot tekintve top 3-as fizetésnek felelne meg. Tekintve, hogy Green már 32 éves lesz a szezon kezdetén, az egész tavalyi évet kihagyta, 2018-ban pedig mindössze kilenc meccsen volt bevethető, ez az összeg minimum túlzó.
Reálisan 14 millió dollár körül lehet az értéke, így nem kizárt, hogy a Bengals egy cserében gondolkodik. Green elismert, nagy nevű elkapó, egy második kört talán még úgy is megérhet, hogy új szerződést kell neki adni (ez pedig több, mint egy maximum 3. körös kompenzációs pick, amit az eligazolása után kapna a csapat).

Legfrissebb cikkeink
- Eli Manning feladta, nem lesz a Giants kisebbségi tulajdonosa
- Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kihagyja a szezon elejét a liga (egyik) legjobb támadófalembere
- Különös sztorija van Amon-Ra St. Brown mezszám-választásának
- 240 ezer dollárt csaltak ki a Vikings tavalyi elsőkörösének zsebéből
- Top10 belső védőfalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 pass rusher az NFL-ben dolgozók szerint
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
- Chase Claypool élete formájában van, és kész visszatérni az NFL-be
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vanekur on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Fanyul23 on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- makosteszta on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Cseh Tibor on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- ZoliZoltan on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
Öngyilkos stratégia. Sérült és a fene tudja, milyen formában lesz, ha felépül. Nem mellesleg az idő sem Green-nek dolgozik. Csodálnám, ha sokat keresnének rajta és félő, hogy a nyakukon marad, ami igencsak drága mulatság lesz nekik.