Connect with us

Hír

Az NFLPA egészségügyi vezetője optimista a 2020-as szezont illetően

Messze még a szezon kezdete, azonban a koronavírus végét sem látjuk még igazából, így elkezdődtek a spekulációk, hogy vajon meg tudja-e rendezni az NFL a 2020-as szezonját teljes egészében. Egyesek szerint addig normalizálódik a helyzet, egyesek szerint pedig rövidíteni kell majd az alapszakaszt – de leginkább csak spekulálni lehet egyelőre.

Thom Mayer, az NFLPA (játékosok szakszervezete) egészségügyi vezetője Adam Schefter podcastjében reményteljes volt a szezon lebonyolításával kapcsolatban, de azt is elmondta, hogy május végén, június elején sokkal többet fogunk tudni.

Valószínűleg az OTA-k elmaradnak. A csapatok most zárva vannak és egy ideig ez így is marad. De én optimista vagyok. Ki kell tartanunk és erősnek kell lennünk – de nekünk fel kell készülnünk bizonyos eshetőségekre és terveket kell készítenünk katasztrófák esetére.

Ez utóbbi fontos, ugyanis annak ellenére, hogy nagyon nehéz jelenleg tervezni, a ligának és a játékosok szakszervezetének közösen fel kell készülnie több vésztervvel is a szezon esetleges módosítására, ha arra kerül a sor.

Hogy időben, a tervek szerint elindulhasson a szezon, ahhoz július végére, augusztus elejére kellene viszaállnia a rendnek a normális kerékvágásba, hiszen az edzőtáborból és az előszezonból akár le lehet csípni egy kicsit, de a szeptemberi starthoz legkésőbb augusztus közepén be kell indulnia az edzőtábornak.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!