Connect with us

Hír

Mahomes csak tavaly szezon közben kezdte megérteni a védelmeket

Patrick Mahomes profi karrierje első három évében elért igazából mindent: MVP lett, megnyerte a Super Bowlt, a nagydöntő legértékesebb játékosának is megválasztották és már most a liga egyik, ha nem a legjobb irányítójaként emlegethetjük a nevét. Ezeket pedig úgy érte el, hogy tavaly a szezon közepéig még csak nem is tudta rendesen olvasni a védelmeket – ezt ő maga mondta el az HBO “The Shop: Uninterrupted” című műsorában.

Szó szerint nem értettem, hogy kell védelmeket olvasni egészen a tavalyi szezon feléig. Értettem a coverage-eket, de nem tudtam, hogyan kell felfogni kis tendenciákat, amiket a védelmek csinálnak – olyan dolgokat, amik Brady és a többiek maguktól értetődőnek vesznek. Én csak játszottam. Idén már egyre több és több dolgot tudtam felismerni.

Szerintem ahogy több tapasztalatom lesz és ahogy egyre többet tanulok, jobban fogok tudni játékokat hívni és különböző dolgokat csinálni, mert már láttam. Úgy gondolom, még sokat fejlődhetek ebben. Mentálisan még mindig fejlődhetek. Fizikailag úgy gondolom, elég sok mindent csináltam már, de szerintem mentálisan még egy szinttel feljebb emelhetem a játékom.

Mahomes “csak játszottam” teljesítménye 5000 yardra és 50 TD-re volt elég, és majdnem egy Super Bowl részvételre, tavaly pedig már fel is ülhetett az NFL trónjára. A többieknek pedig rossz hír, hogy ennél még jobb lehet a Chiefs irányítója.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!